H í r e k



Kiskunhalas - Dunaferr NK 25-32 (11-16)

Dunaferr NK: Ungureanu, Lovász 3, Laluska, Borbás 5, Ferling 6, Mörtel 6, Vincze 4.

Csere: Knezovic, Hoffmann (kapusok), Balogh B. 3, Pigniczki 1, Gáspár, Berta 3, Sopronyi 1.

Edző: Imre Vilmos




Csak az eleje szoros

Esélyesség ide, vagy oda, a házigazdák számára indult valamivel jobban a találkozó, hiszen a lelkes halasi egylet gyorsan magához ragadta a vezetést, s egészen a tizedik percig teljesen egyenrangú ellenfele volt a kissé pontatlanul játszó Dunaferrnek (5-5). Együttesünk azonban gyorsan túlesett a kezdeti gyengébb formán, támadásban, valamint védekezésben is erore kapott, s erre már nem volt válasza a házigazdáknak.

Csapatunk védelme remekül szurte meg a komoly átlövovel nem rendelkezo hazaiak támadásait, s a szerzett labdákból indítva, valamint jó távoli lövoteljesítménnyel, szépen lassan megkezdte az elszakadást ellenfelétol. Újabb tízpercnyi játékot követoen már öt gól volt a mieink elonye (6-11), így az elso játékrész hajrájában még az is "belefért", hogy nem növeltük tovább vezetésünket, s a tízperces szünetre magabiztos, 11-16-os dunaújvárosi vezetéssel térhettek pihenore a csapatok.

Nem volt kérdés


A második játékrészben egy ideig még tartotta ötfás elonyét csapatunk, majd ismét a házigazdák percei következtek. A Kiskunhalas együttese ugyanis kihasználva a mieink egy-két pontatlanságát, felzárkózott három találatra (17-20), ám még ekkor is érezni lehetett, hogy ha csak egy picit javít játékán együttesünk, semmilyen gondja nem lehet a gyozelem biztos megszerzésével.

Szerencsére, amit vártunk az bekövetkezett, mert újra összekapta védekezését Imre Vilmos gárdája, ráadásul csapatunk az ellenfél kapuja elott is jóval határozottabbá vált, s Ferling, valamint Mörtel és Borbás találataival ismét elhúzott ellenfelétol. Az utolsó percek már semmilyen izgalmat nem tartogattak, ugyanis csapatunk maximálisan irányítása alatt tartotta a mérkozést, melyet végül hétgólos különbséggel 32-25 arányban meg is nyert, s ezzel továbbra is biztosan tartja helyét a bajnokság élmezonyében.

forrás: http://www.dferrhandball.com


Dunaferr NK - Hódmezovásárhely 34-22(16-9)

Dunaferr NK:

Ungureanu, Lovász 4, Ferling 5, Pigniczki, Balogh 1, Mörtel 10, Gáspár 1.

Csere: Knezovic (kapus), Vincze 4, Sopronyi 4, Berta 1, Laluska 2, Gábor E. 1, Szádvári 1.

Edző: Imre Vilmos.


Gyors előny


Ugyan a mieink közül Borbás Ritára és Tilinger Tamarára sem számíthatott Imre Vilmos vezetoedzo, ezzel együtt csak a gyozelem volt a mieink számára elfogadható eredmény.

Nem is kezdte rosszul csapatunk a találkozót, hiszen Balogh találatával azonnal vezetést szereztünk, majd Lovász és Ungureanu pillanatai következtek. Utóbbi egymás után hárította a vendégek próbálkozásait, míg a remek formában játszó Lovász Zsuzsa a szélrol, illetve saját hatosától is bevette vásárhelyi kaput, pillanatok alatt négygólosra növelve elonyünket (4-0). Idot is kért Rapatyi Tamás, de úgy tunt, hogy intelmei nem hatottak tanítványaira, mert az elso tíz percben egyszer sem találtak gólt a vásárhelyi lányok, miközben a mieink még két gólnak örülhettek, így a tizedik perchez érve már hat-nullára vezettünk.

Szinten tartás


A folytatásban azért egy picit magukra találtak a Rapatyi-tanítványok, ám fellángolásuk csak arra volt elegendo, hogy tartsák a lépést a mieinkkel, másra nem. Ebben az idoszakban elsosorban Wolf révén jutott gólokhoz a vendégcsapat, ám ez sem sokat használt, mert a mieink olykor-olykor hibázva is ugyan, de könnyedén tartották hat-hétgólos vezetésüket (13-6). Az utolsó percekben viszont úgy tunt, hogy felzárkóznak Jenofiék, ám a záró két percet három-nullára nyerte csapatunk, mely végül 16-9-es biztos vezetéssel vonulhatott a szünetre.

Más súlycsoport


A második játékrészben még jobban kidomborodott a két gárda közti ero- és tudáskülönbség, hiszen csapatunk könnyedén játszotta magát ziccerekig, s bár ezek rendszerint hétméteressel végzodtek, Mörtel nem mutatott kegyelmet, így tovább nott a két csapat közti szakadék (24-14).

Az utolsó negyed órában már minden játékosának lehetoséget adott Imre Vilmos vezetoedzo, s a lányok meg is hálálták a bizalmat, hiszen könnyed, közönségszórakoztató játékkal jutalmazták meg közönségüket. A véghajrához érve két fiatal, Gábor Eszter, illetve Szádvári Krisztina is pályára lépett, s mindketten góllal tették emlékezetessé maguk számára a mai napot, s az o találataikkal együtt alakult ki a 34-22-es végeredmény, melyre a látottak alapján teljes joggal lehet büszke csapatunk, hiszen egyenletes, jó teljesítményt nyújtva, esélyt sem adott ellenfelének.
forrás: http://www.dferrhandball.com


Dunaferr NK - DVSC-Aquaticum 32-31(13-12)


Dunaferr NK:

Knezovic, Lovász 2, Ferling 5, Pigniczki 1, Borbás 3, Mörtel 15, Vincze 3.

Csere: Ungureanu, Hoffmann (kapusok), Gáspár, Laluska, Sopronyi 3, Berta, Balogh.

Edző: Imre Vilmos.


Fordulatra fordulat


Természetesen telt ház elott, remek hangulatban kezdték a csapatok a meccset, s a hazai szurkolók örömét fokozhatta, hogy Mörtel már az elso hazai támadásból bevette a debreceni kaput. A folytatásban viszont volt okunk a bosszankodásra is, hiszen játékosaink nem nagyon találták Triffa kapus ellenszerét, aki egymás után több próbálkozást is hárított, s mivel a túloldalon Szucs vezérletével négyszer is gólt lottek a vendégek, a hatodik percben már kétgólos Loki-elonyt mutatott az eredményjelzo (2-4).

Szerencsére idoben tudott újítani együttesünk, mely kilenc percen keresztül megóvta kapuját a góltól, ráadásul Ferling, Mörtel, valamint Vincze is betalált a vendégek kapujába, így a félido derekához érve ismét jobb kedvvel szemlélhették a meccset a Dunaferr szurkolói (6-4). A vendégek azonban nem adták fel a küzdelmet (miért is tették volna?), s a rengeteg hibával tarkított játék ellenére megkezdték a felzárkózást sot, a huszonkettedik percben már ismét ok álltak jobban (7-8).

A tavaly még debreceni színekben játszó Sopronyi, valamint Mörtel Renáta találatai lendítették át a holtponton a mieinket, s bár a folytatásban is rengeteg volt a technikai hiba mindkét csapat játékában, minimális elonyünket ennek ellenére sikerült megtartani a szünetig, így a második játékrészt mi kezdhettük elonyben (13-12).

Gólparádé


A második játékrészben kapust váltott csapatunk, s a Gyor elleni meccsen sérülést szenvedo Ungureanu állt a kapuba, ám a félido elso percei nem a kapusbravúrokról szóltak. Pigniczki gyors találatával kettore növeltük vezetésünket, ám a vendégek Orbán vezérletével szorosan tapadtak a mieinkhez. Lovász kiállítása alatt, emberhátrányban sikerült végre "meglógni" három fával, s ezt az elonyt a negyvenkettedik percig meg is orizték Ferlingék (22-19).

Ekkor azonban kettos emberhátrányba kerültünk, s ezt kihasználva pillanatok alatt kiegyenlített a Debrecen, ám az újvárosi drukkerek nem csak emiatt bosszankodhattak, hanem a játékvezetok olykor meglehetosen furcsa ítéletei is borzolták a kedélyeket (22-22). Amint kiegészültünk, ismét sikerült átvenni a játék irányítását, s a szenzációsan játszó Mörtel Renáta bombáival ismét sikerült elszakadni a Lokitól (29-26).

Minimális, de siker


A találkozó véghajrája óriási izgalmakat hozott, mert hiába vezettünk három góllal egészen az ötvenhatodik percig, az utolsó pillanatokban így is volt esélye a Debrecennek arra, hogy kiegyenlítsen. Igaz ebben ismét nagy szerepet kaptak a játékvezetok, aki Sopronyi két szabályosnak tuno gólját sem adták meg, s ezt kihasználva, másfél perccel a meccs vége elott egy gólra felzárkóztak a vendégek (32-31).

Idot is kért Imre Vilmos, ám a rövid pauza után Vincze a kapufára lotte helyzetét, így negyven másodperccel a meccs vége elott az egyenlítésért támadhatott a Debrecen. Ekkor azonban megremegett a vendégek keze is, hiszen eladták a játékszert, s mivel az utolsó pillanatokban már sikerült eldugni a lasztit a vendégek elol, az óriási küzdelmet végül együttesünk nyerte.

forrás: http://www.dferrhandball.com



Győri Audi ETO KC - Dunaferr NK 33-28 (18-12)

Dunaferr NK:

Ungureanu, Lovász 1, Laluska 2, Ferling 3, Borbás 4, Pigniczki 4, Vincze 4.

Csere: Knezovic (kapus), Mörtel 6, Berta 2, Balogh 1, Laluska 1, Sopronyi, Gáspár.

Edző: Imre Vilmos.


Hamar elúszik a hajó


Nem is kezdte rosszul a meccset csapatunk, hiszen Ungureanu kapus két bravúrja után Mörtel elobb akcióból, majd hetesbol vette be Pálinger kapuját, ám csak idáig örülhettünk, mert a folytatásban már hazaiak uralták a játékot. Köszönhetoen elsosorban remek védekezésüknek, mellyel nem tudott mit kezdeni a Dunaferr, s mivel sorozatban öt gólt szerzett az ETO, Imre Vilmosnak hamar ki kellett kérnie idejét, hogy rendbe szedje csapata játékát (5-2).

Hiába azonban a rövid pauza, sajnos a folytatásban sem találta meg az utat Pálinger kapujához együttesünk, s miközben a mieink ziccereket hibáztak, addig az ETO könnyedén szerezte góljai, s a félido derekán már hét gólt volt az elonye a házigazdáknak (11-4). A huszadik perchez érve még mindig csak öt Mörtel-gólt jegyezhettünk fel a mieink oldalán, s bár a folytatásban már Pigniczki, valamint Ferling és Borbás is kivette a részét a gólszerzésbol, továbbra sem tudtunk megálljt parancsolni a gyori rohamoknak, így a félidoben magabiztosan, hat találattal vezetett a házigazda (18-12).

A tartás megmaradt


A második játékrészt sem kezdte túl jól együttesünk, mert hiába szépítettünk gyorsan Berta révén, erre három góllal válaszolt a Konkoly-csapat, s pillanatok alatt megugrott nyolc góllal az ETO (21-13). A három hazai találtra, három fával válaszolt együttesünk, ám még mielott elkezdhettünk volna reménykedni, jött Bradeanu, s két gyors góllal lehutötte a dunaújvárosi szurkolók optimizmusát (25-18).

A félidő derekához közeledve ráadásul megsérült Ungureanu kapus (mint utólag kiderült, szerencsére nem súlyosan), ám a kellemetlen közjáték nem törte össze csapatunkat, mely, ha nem is játszott sziporkázóan, hatalmasat küzdött, s mindent megtett azért, hogy szorossá tegye a küzdelmet. Knezovic védései, valamint Borbás, Ferling és Berta találatai után is mi örülhettünk, s mikor az ötvenharmadik perchez értünk, már a házigazdáknak kellett idot kérniük, hogy megakadályozzák további felzárkózásunkat (29-25).

Ez sikerült is a zöld-fehéreknek, s bár a véghajrában többször is feljöhettünk volna akár három találatra is, egy kihagyott ziccer, illetve egy fölé lott hétméteres után is gólt szereztek a hazaiak, akik végül 33-28 arányban megnyerték a találkozót.

forrás: http://www.dferrhandball.com

képek: www.v-man.hu; www.vargabela.com



Dunaferr NK - Cornexi-Alcoa-Auto-Bahn 28 - 27(15-13)

Dunaferr NK:

Knezovic, Lovász 3, Mörtel 7, Pigniczki 2, Borbás 1, Ferling 7, Vincze 3.

Csere: Ungureanu (kapus) 1, Gáspár 1, Laluska 3, Berta.

Edző: Imre Vilmos.



Villámrajt és megtorpanás


Ennek megfeleloen kezdte együttesünk a mérkozést, hiszen alig telt el három perc, s máris háromgólos dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelzo. Köszönhetoen elsosorban jó védekezésünknek, s Lovász, Pigniczki és Vincze góljainak, s ekkor talán senki nem gondolt arra, hogy egy végig kiélezett csata elso perceit látjuk csak (4-1).

A folytatásban ugyanis alaposan összekapta magát a fehérvári gárda, mely remekül védekezve, s Deric kapus bravúrjaival megkezdte a felzárkózást sot, a félido derekán a vezetést is sikerült átvennie (7-8). Ebben az idoszakban bizony meglehetosen sok hibával játszott csapatunk, támadásaiban, s védekezésében is sok volt a pontatlanság, s Knezovic kapus sem érezte igazán a játékot.

Fordulatra fordulat


Igazán nagy változást Paula Ungureanu beállítása hozott, hiszen hálóorünk egymás után tornázta ki a vendégek próbálkozásait, s mivel Ferling is elkezdte szórni a gólokat, sorozatban négy gólt szerezve fordítottuk magunk javára az állást (14-11). A játékrész véghajrájában még Lovász és Mörtel is betalált a Cornexi kapujába, s bár Balogh az utolsó pillanatban szépített az álláson, így is kétgólos elonnyel vonulhatott pihenore együttesünk (15-13).

Kapusok foszerepben


A második felvonás elején a hálóorök tettek arról, hogy legyen mirol beszélni a meccs után, hiszen Ungureanu, illetve a vendégeknél csereként beállt Fekete is egymás után fogta a lövéseket. A gólcsendet végül a Cornexi törte meg, de ezután ismét a mi perceink következtek, hiszen Ungureanu parádéjának köszönhetoen (még gólt is szerzett kapusunk) ismét sikerült meglógni négy találattal (18-14).

A folytatás azonban óriási izgalmakat hozott, hiszen a vendégek egyáltalán nem adták fel a küzdelmet, s Fekete remeklésének köszönhetoen ismét megkezdték a felzárkózást. Ennek ellenére azonban még mindig a mieink álltak jobban, foleg azért, mert ahogy feljött egy-két gólra az ellenfél, mindig volt valaki, aki megvillant, s visszaállította a négygólos különbséget (24-20).

Egy gól döntött


A mérkozés véghajrája maga volt a rémálom, hiszen az ötvenedik perctol ismét elkezdett közelíteni a Cornexi, ám ekkor több hibát is elkövettünk támadásban, így mikor öt perc még hátravolt a találkozóból, már egyenlo volt az állás (25-25).

Idot is kért Imre Vilmos, mely után Mörtel, valamint a véghajrában remeklo Laluska is gólt lott, ám hiába sikerült ismét átvenni a vezetést, Mayer és Szrnka góljaival egalizált a fehérvári gárda. Az utolsó perchez érve Borbás is megszerezte elso találatát, s ekkor már "csak" annyit kellett tennie csapatunknak, hogy kivédekezi az utolsó másodperceket.

Hiába támadhatott azonban az utolsó egy percben a Cornexi, hiába állították ki a játékvezetok Felringet, az utolsó másodpercekben már nem sikerült hetest kiharcolniuk, s mivel Szrnka idontúli szabaddobását sikerült blokkolni, a végletekig kiélezett csatát végül 28-27-re a mieink nyerték. Rendkívül nehéz mérkozésen vagyunk túl, melyen nem játszott igazán jól csapatunk, de a minimális siker is két bajnoki pontot ér, s ez a legfontosabb.
forrás: http://www.dferrhandball.com



Elore NKSE - Dunaferr NK 24 - 25 (12-14)


Dunaferr NK:

Ungureanu, Lovász 5, Mörtel 8, Pigniczki 1, Borbás 3, Ferling 5, Vincze 1.

Csere: Knezovics (kapus), Laluska 2, Gáspár, Berta, Sopronyi, Balogh, Tilinger.

Edző: Imre Vilmos.



Szoros, de vezetés


A találkozó elején mindkét csapaton lehetett érezni egy kis elfogódottságot, ami nem is volt meglepo, hiszen az elso bajnoki mérkozés általában sokkal nehezebb, mint egy "átlagos" bajnoki. Bár mindkét gárda játékában akadtak hibák, csapatunk hamar a kezébe vette az irányítást, s Lovász, valamint Ferling találataival megnyugtató elonyt szerzett (4-7). A házigazdák azonban nem adták fel a küzdelmet, s Szekeres bombáival többször is megközelítették a piros-fehéreket (10-11), ám egyenlíteni, netán a vezetést átvenniük nem sikerült.

A kiegyenlített elso játékrész végén a mieink örülhettek kétgólos vezetésnek, bár mint azt Imre Vilmos utólag elárulta, számított is arra, hogy az elso harminc percben még szoros lesz a meccs (12-14).

Csalóka eredmény


A második felvonást két kiállítással kezdte együttesünk, s ennek köszönhetoen öt-hat percig nem sikerült betalálni a hazai kapuba. Ezt ki is használta a házigazda, s ismét felzárkózott egy találatra (14-15), ám a folytatás már a mieink számára alakult jobban. Ahogy kiegészült csapatunk, sikerült rendezni a sorokat, s feljavuló védekezésünknek, valamint ötletes támadójátékunknak köszönhetoen sorozatban értük el a találatokat, így a félido derekához érve már biztos vezetésnek örülhettek az újvárosi drukkerek (15-22).

A biztos vezetés tudatában azonban túlságosan is megnyugodott csapatunk, s elég volt két-három bosszantó technikai hiba, melyeket kihasználva három gólra felzárkózott ellenfelünk (19-22), de Imre Vilmos idokérése segített a csapaton, s innentol kezdve már nem volt kérdéses a gyoztes kiléte. A mérkozésbol hátralévo idoben biztosan tartotta háromgólos elonyét csapatunk, míg a házigazdák erejébol már csak az eredmény kozmetikázására futotta, s az utolsó másodpercben szerzett csabai góllal alakult ki a 24-25-ös végeredmény.

Mestermérleg


A találkozó után arra kértük Imre Vilmos vezetoedzot, hogy értékelje együttese elso idei bajnoki mérkozését.

- Az eredmény megtéveszto, mert a gyozelmünk nem forgott veszélyben, ugyanakkor el kell mondanom, hogy körülbelül erre számítottam. Tudtam, hogy az elso mérkozés mindig más, s ez be is igazolódott, hiszen az elso félidoben még meglehetosen visszafogottan játszottunk. A második játékrész elején volt egy kis megtorpanásunk, de utána összekaptuk magunkat, s gyakorlatilag el is döntöttük a mérkozést. Ekkor azonban túlságosan is megnyugodtunk, s több hibát is vétettünk, melyet a hazai pálya minden elonyét élvezo Békéscsaba ki is használt. A gyozelmünk azonban egy percig sem forgott veszélyben, amiért jöttünk, azt teljesítettük, hiszen két bajnoki egységgel gazdagodtunk. Voltak azonban tanulságai is a találkozónak, hiszen sok egy-egy elleni küzdelmet elveszítettünk, ezen mindenképpen javítanunk kell a jövoben. Összességében elmondhatom, hogy gyozni már tudunk, remélhetoleg a Cornexi elleni szerdai meccsen már a két bajnoki pont mellé jó játék is párosul.


forrás: http://www.dferrhandball.com

Képek: www.elorenkse.hu



Győri győzelem az emléktornán

A Győr együttese nyerte a III. Kulcsár Anita Emléktornát, miután a fináléban meggyőző játékkal, 29-23 arányban győzte le a sok hibával játszó Dunaferr csapatát. A torna helyosztóinak eredményei.


Az 5. helyért:

HK Lada Togliatti – Buducnost Monet Podgorica 33-24 (16-11)

A Togliatti gólszerzői: Muravjeva 10, Lukyanenko 4, Mochalina 3, Klimova 3, Davydenko 3, Kolokoltseva 2, Postnova 2, Marennikova 2, A. Vinogradova 2, O. Vinogradova 1, Kurbanova 1.

A Podgorica gólszerzői: Pavicevic 5, Jovanovic 4, Miljanic 3, Knezevic 3, Dragutinovic 3, Mladenovic 3, Miskovic 1, Radovic 1, Milacic 1.

A 3. helyért:

Budapest Bank-FTC – Cornexi-Alcoa Auto-Bahn 30-28 (14-13)

Az FTC gólszerzői: Szamoránsky P. 7, Ilyés 5, Juhász 5, Uhrakova 4, Szucsánszki 3, Kovacsicz 3, Soós 2, Németh H. 1.

A Cornexi gólszerzői: Szrnka 9, Gordeyeva 4, Vaszari 4, Balogh 4, Kenyeres 3, Mayer 2, Trishchuk 1, Valova 1.

Az 1. helyért:

Győri Audi ETO KC – Dunaferr NK 29-23 (19-9)

A Győr gólszerzői: Görbicz 8, Vérten 7, Spiridon 5, Tomori 2, Mravikova 2, Bradeanu 2, Hornyák 1, Temes 1, Dokic 1.

A Dunaferr NK gólszerzői: Mörtel 9, Borbás 6, Sopronyi 3, Pigniczki 2, Berta 2, Pigniczki 1.

A III. Kulcsár Anita Emléktorna végeredménye:

1. Győri Audi ETO KC

2. Dunaferr NK

3. Budapest Bank-FTC

4. Cornexi-Alcoa Auto-Bahn

5. HK Lada Togliatti

6. Buducnost Monet Podgorica



Meghajolt az ukrán bajnok

Remek védekezéssel, könnyedén nyerte ma délelőtti edzőmérkőzését is együttesünk. Az ukrán bajnokság legutóbbi aranyérmese csak a találkozó elején tudta tartani a lépést csapatunkkal, mely végül hét góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél.

Dunaferr NK - Motor Zaporozsje 30-23 (16-10)

Dunaferr NK: Knezovics, Lovász 4, Ferling 5, Pigniczki 2, Borbás 4, Mörtel 10, Gáspár 3. Csere: Hoffmann (kapus), Laluska 1, Balogh 1, Berta, Sopronyi, Gábor.

Edző: Imre Vilmos.
A Sepsiszentgyörgy elleni fölényes győzelem után jóval nehezebb találkozó várt ma délelőtt csapatunkra, ugyanis az ukrán bajnok Motor Zaporozsje ellen léptek pályára Ferlingék. A kisebb sérüléssel bajlódó Vincze mellett ezúttal Ungureanu kapus volt a kimaradó, így először játszhatott kezdőként együttesünkben a tegnap jó teljesítményt nyújtó Knezovics kapus.

Csak az eleje szoros
Bár dunaújvárosi találattal indult a mérkőzés, az első percekben inkább az ukránok villogtak. Miközben a mieink több támadást is technikai hibával fejeztek be, addig ellenfelünk három átlövésből is bevette a hazai kaput, így az ötödik percben kétgólos Zaporozsje-előnyt mutatott az eredményjelző (2-4).
Szerencsére nem sokáig, mert gyorsan összekapta védekezését Imre Vilmos együttese, s támadásban is sokkal pontosabb lett a csapat, így pillanatok alatt elolvadt az ukránok vezetése sőt, a remekül védő Knezovics, valamint Mörtel és Ferling vezérletével állva hagyta ellenfelét csapatunk. A félidő derekán már mi álltunk jobban három találattal, s a folytatás is úgy alakult, ahogyan azt elterveztük. Knezovicsnak továbbra is alig lehetett gólt lőni, s miután Lovász, Borbás és Laluska is bekapcsolódott a gólgyártásba, a félidei szünetre már hatfás előnnyel vonulhatott együttesünk (16-10).

Hajszál híján kiütés

A második játékrészben minden ott folytatódott, ahol korábban abbamaradt: Imre Vilmos együttese továbbra is remekül védekezett, így az ukránoknak esélyük sem volt a felzárkózásra. Úgy meg aztán pláne nem, hogy Mörtel továbbra is bombaformában játszott, s Gáspár is biztosan értékesítette helyzeteit, így a félidő derekára már megvolt a "tíz közte" (26-16).
A véghajrára Imre Vilmos már minden játékosának lehetőséget adott a bizonyításra, s úgy tűnt, hogy nem is ússza meg a kiütést a Motor, hiszen négy perccel a mérkőzés vége előtt 30-18-ra vezetett csapatunk. Az utolsó négy percet azonban az ukránok bírták jobban, ám hiába szerzett zsinórban öt gólt is ellenfelünk, a fölényes hazai győzelmet így sem tudta megakadályozni (30-23).



Kiütéses siker

Tizennyolc gólos győzelmet aratott csapatunk a Sepsiszentgyörgy elleni felkészülési találkozón. A román bajnokság újonca egy pillanatig nem tudta megnehezíteni együttesünk dolgát, melyben jó teljesítménnyel mutatkozott be új hálóőrünk, Sanela Knezovics is.

Dunaferr NK - Sepsiszentgyörgy 41-23 (19-13)

Dunaferr NK: Ungureanu, Gáspár 2, Mörtel 12, Ferling 4, Borbás 5, Laluska 2, Berta 2. Csere: Knezovics (kapus), Pigniczki 2, Sopronyi 1, Balogh 2, Lovász 5, Erdősi 3, Gábor 1.

Edző: Imre Vilmos.
A Ferencváros elleni meccset követően ma már itthon várt újabb feladat együttesünkre, mely a román bajnoki pontvadászat újoncát, a Sepsiszentgyörgy együttesét fogadta. Imre Vilmos a mérkőzés előtt elmondta, hogy elsősorban azt várja el csapatától, hogy az elmúlt mérkőzésekhez képest sokkal pontosabban, összeszedettebben játszanak Ferlingék.
Hamar eldől

Két gyors góllal kezdett csapatunk, melyben a kisebb sérüléssel bajlódó Vincze Melinda helyett Gáspár Gabriella játszott a szélen, míg új kapusunk, Sanela Knezovics egyelőre a kispadon kapott helyet. A két hazai találatra a vendégek is két góllal válaszoltak, de a folytatás már egyértelműen a mieinkről szólt. A zárt védekezés ellen nem volt ellenszere az erdélyi gárdának, míg a túloldalon Mörtel és Felring vezérletével gólparádést tartott csapatunk, így a tizedik perchez érve már ötfás hazai előnynek örülhettek a szurkolók (8-3).
Innen még egyszer sikerült felzárkóznia három fára az erdélyi egyletnek, de Imre Vilmos időkérése után ismét lábra kapott együttesünk, s elsősorban Mörtel góljaival ismét meglógott ellenfelétől (13-6). A játékrész utolsó tíz percében már becsúszott egy-két kisebb technikai hiba a játékunkba, ám hat-hétgólos előnyét így is könnyedén tartotta csapatunk, így a szünetre megnyugtató előnnyel vonulhattunk (19-13).
Simán, könnyedén

A második játékrészt ellenállhatatlanul kezdte csapatunk, melynek kapuját ekkor már Knezovics védte, s bizony a horvát hálóőrnek is nagy szerepe volt abban, hogy alig tízpercnyi játékot követően már tizenhárom gólos újvárosi előnyt mutatott az eredményjelző (29-16). A nagy előny tudatában már egyre bátrabban kísérletezgetett Imre Vilmos is, aki minden játékosának lehetőséget adott a bizonyításra.
A nagy cserélgetésben egy picit azért még akadozott a gépezet, s ennek köszönhetően a mérkőzés véghajrája előtt felzárkóztak tízre a vendégek, de az utolsó percekben ismét szárnyalt csapatunk, mely sorozatban tíz gólt lőve állította be a 41-23-as végeredményt.
Mestermérleg
A találkozó után természetesen kíváncsiak voltunk Imre Vilmos véleményére is, aki természetesen elégedetten nyugtázta a fölényes sikert.
- Felkészülési mérkőzésnek tökéletesen megfelelt a találkozó, s a játékosok hozzáállásával ezúttal sem volt probléma. Szerencsére most sokkal pontosabban játszottunk, mint korábbi találkozóinkon, s kevés volt a technikai hibánk. Ez a jövő útja, s ezen szeretnénk tovább menni.



Vereség a Fraditól

Az első félidőben még elfogadhatóan játszott, a másodikban azonban visszaesett együttesünk teljesítménye a Ferencváros elleni edzőmeccsen, így végül a zöld-fehérek kilenc góllal nyerték az összecsapást.
A felkészülési időszak legnehezebb találkozója várt ma délután együttesünkre, ugyanis a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában kellett pályára lépnie Imre Vilmos tanítványainak. A fővárosiak remek formában várták a találkozót, hiszen eddigi összes meccsüket simán nyerték, s mint azt csapatunk vezetőedzője elmondta, éppen ezért nem az eredmény volt az elsődleges szempont csapatunk számára, hanem az, hogy egy erős ellenfél ellen miként vagyunk képesek visszaadni az edzéseken gyakoroltakat.
Szoros első félidő

Ahogy azt Imre Vilmos elmondta, a mai mérkőzésen még nem kapott szerepet Knezovics kapus, ám a többiek rendelkezésre álltak, így érdekes, jó meccsre volt kilátás. Az első játékrészt a Ferencváros kezdte jobban, s gyorsan két-háromgólos vezetésre tett szert. A folytatásban is inkább a fővárosiak akarata érvényesült, így 9-5-nél időt kellett kérnie vezetőedzőnknek, hogy "rendet tegyen a fejekben". Ez olyannyira sikerült is, hogy a továbbiakban már nem tudott elhúzni a Fradi sőt, egyre inkább felzárkózott együttesünk.
Ezúttal Zsiga Gyulán volt az időkérés sora, de ez nem segített csapatán, így a félidő véghajrájához érve újra teljesen nyílt lett a meccs. Az utolsó percekben elsősorban a védelmek villogtak, így sok gól nem született, de a szünetre a házigazdák vonulhattak egygólos előnnyel (13-12).

Sajnos sima második

A második játékrész jobban kezdte csapatunk, s nem csak kiegyenlített, de a vezetést is sikerült átvennie (15-16). Ekkor azonban nagy gödörbe kerültek a piros-fehérek, amit a Fradi alaposan kihasznált. Támadásban és védekezésben is rengeteg hibát vétett Imre Vilmos együttese, s miközben a Fradi sorozatban kilenc találatot jegyzett, addig a mieink egyszer sem tudták bevenni a hazaiak kapuját (24-16).
A hátralévő időben ugyan egyszer még sikerült felkapaszkodnia Ferlingéknek hat gólra, ám a véghajrá ismét a Ferencvárosé volt, mely végül 32-23-ra nyerte a két gárda első idei találkozóját.

Mestermérleg

A találkozó után arra kértük Imre Vilmos vezetőedzőt, hogy értékelje a látottakat, s mint az várható volt, csapatunk mestere nem volt felhőtlenül elégedett a mérkőzés alakulásával.
- Gyengén kezdtük a mérkőzést, elsősorban a nyitott védekezésünk volt az, ami nem működött. Miután átálltunk hatos falra, sokat javult a stabilitásunk, s a második játékrész elején még a vezetést is át tudtuk venni. Bár az első félidőben is akadtak holtpontjaink, a heti munka fáradtsága a második játékrészben jött ki igazán, s ekkor tudott jelentős előnyre szert tenni ellenfelünk. Sajnos rengeteg volt a technikai hibánk és a kihagyott ziccerünk, s bár még nem elemeztem ki a mérkőzést, valószínűleg többet hibáztunk, mint a Békéscsaba elleni mérkőzésen, s ezen mindenképpen javítanunk kell. A zárt védekezéssel, valamint a kapus-védőfal összhanggal a mérkőzés középső szakaszában viszont kimondottan elégedett voltam, így azon is dolgoznunk kell, hogy ezt az időszakot sokkal hosszabbra ki tudjuk tolni.






Szép búcsú

Esélyt sem adott a Cornexi gárdájának együttesünk a ma délutáni bronzcsatán, s végül 36-28-as sima győzelemmel, s természetesen a bronzéremmel köszönt el az idei szezontól, valamint Kovács Péter vezetőedzőtől.


Dunaferr NK - Cornexi 36-28 (20-13)

A bajnokság utolsó fordulójában a Cornexi együttesét fogadtuk ma délután öt órától a Dunaferr Sportcsarnokban. A mérkőzés tétje óriási volt, hiszen a győztes megszerezte volna a bajnokság harmadik helyét, s a hazai pálya, valamint az a tudat, hogy a rájátszásban már sikerült egyszer legyőzni a fehérváriakat, mindenképpen a mieink felé billentette a mérleg nyelvét.
Gólpárbajban egál

Nem is kezdődött rosszul a találkozó a mieink számára, hiszen már az első támadásból sikerült megszerezni a vezetést, igaz túl sokáig nem örülhettünk ennek, mert Laluska kiállítása miatt azonnal fordított a Cornexi. Ahogy kiegészült csapatunk, másfél perc alatt három góllal válaszolt a fehérváriaknak sőt, mikor a nyolcadik percben Vincze már a harmadik gólját szerezte, már 6-3-as hazai előnyt mutatott az eredményjelző.
A vendégek azonban nem adták fel a harcot, s Szrnka, valamint Vaszari góljaival nem csak megkezdték a felzárkózást, de kihasználva pár dunaújvárosi hibát és kimaradt helyzetet, a félidő derekához közeledve ismét minimálisra csökkentették hátrányukat. Ebben az időszakban együttesünk több átlövést is elhibázott, s mivel ezt a "Cori" nem tette meg, a tizenhatodik percben ismét egyenlő volt az állás (10-10).
A védelem kisegít

Szerencsére túl sokáig nem kellett idegeskednünk a szoros eredmény miatt, hiszen a folytatásban nagyon összekapta védekezését együttesünk, ráadásul a csereként beállt Ungureanu is egyre többet találkozott a játékszerrel, így megakadt az addig jól működő Cornexi-gépezet.
Miközben a vendégek mindössze egyetlen gólra voltak képesek hét perc alatt, addig a mieink Mörtel és Lovász remeklésének öis köszönhetően ötször is bevették a fehérvári kaput, így a véghajrá előtt ismét nyugodtabban szurkolhattak a hazai drukkerek (15-11). Ráadásul együttesünk az utolsó perceket is jobban bírta ellenfelénél, s a pontosan játszó Mörtel bombáival, gyakorlatilag már a szünetre eldöntötte a mérkőzést (20-13).
Még egy kis izgalom

A második felvonás elején emberhátrányból növelte nyolcgólosra vezetését csapatunk, majd következett egy kisebb megtorpanás, amelyet ki is használtak a vendégek. A fehérváriak nyitottabb védekezése egy picit megzavarta a mieinket, akik jóval többet hibáztak, mint az első játékrészben, ráadásul a védelem sem volt olyan kemény, mint korábban, így folyamatosan csökkenni kezdett a két gárda közti különbség. A negyvenedik percben már csak négy gól volt a mieink előnye (23-19), de a mieink nem engedték tovább kapaszkodni a vendégeket, s Ungureanu védéseivel, valamint Ferling és Őri góljaival ismét megkezdték az elszakadást.
Végül biztos siker

Innentől kezdve viszont már nem volt kegyelem, hiszen a fehérvári gárda egyre tanácstalanabbul adogatta a labdát a mieink védőfala előtt, miközben a piros-fehérek egymás után lőtték szebbnél is szebb találataikat, így a véghajrá előtt már csak az lehetett a kérdéses, hogy milyen arányban nyeri a meccset csapatunk (29-22).
Az utolsó percekben minden játékosát pályára küldte Kovács Péter vezetőedző, de a különbség nemhogy csökkent volna, inkább tovább nőtt a két gárda között, s végül együttesünk 36-28 arányban, teljesen megérdemelten győzte le a Cornexit, s szerezte meg a bajnokság harmadik helyét.


Lovi 6, Lala 3, Detti 4, Ritus 1, Mörtel Reni 7, Meli 5, Piga 1, Őri Adrienn 5, Gabó 2, Ivett 2


Képek a mérkőzésről:

- V-man fotói

- Bölcs képei


forrás: www.dferrhandball.com



Nem volt esély

Nem sikerült meglepetést okoznia csapatunknak, mely ma este a bajnoki címvédő Győr otthonában vendégszerepelt, s kapott ki nyolc góllal, 30-22 arányban.

Győr - Dunaferr NK 30-22 (17-12)

Nehéz találkozó várt ma este együttesünkre, mely a bajnoki címvédő Győr otthonába látogatott a rájátszás utolsó előtti fordulójában. Hazai pályán mindenképpen a vendéglátók tűntek a találkozó esélyeseinek, ám csapatunk tagjai fogadkoztak, hogy elfeledtetik a Ferencváros elleni kínos zakó fájó emlékét.

Beragadtunk a rajtnál

Ennek ellenére alaposan elszúrtuk a találkozó elejét, s igazából még fel sem ocsúdhattunk, mikor már háromgólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző (3-0). A folytatás felemásra sikeredett, hiszen már négy gól is volt az ETO előnye, de Laluska és Vincze találataival felzárkóztunk két találatra, s ekkor még úgy tűnt, hogy akár szoros is lehet a találkozó (6-4).
Sajnos nem így alakult, mert támadásban egyre több hibát vétett csapatunk, s védekezésben sem sikerült semlegesíteni a hazai lövőket, így alig telt el újabb hat perc, már időt kellett kérnie Kovács Péternek, ugyanis nem csak elúszni látszott a találkozó, hanem már egy súlyos vereség rémképe is felsejlett csapatunk előtt (12-5). A rövid pauza segített is a mieinken, hiszen Ferling találataival sikerült is feljebb zárkózni, de hiába védett Sirina szenzációsan, nem sikerült négy gólnál jobban megközelíteni az ETO-t, mert a kulcspillanatokban rendre jött egy technikai hiba, egy pontatlan lövés, így a félidei szünetre ötgólos hazai vezetéssel vonulhattak a csapatok (17-12).

Felállunk a padlóról

A második harminc perc szinte ugyanúgy kezdődött, mint az első játékrész: a győri gárda Bradeanu remeklésének köszönhetően pillanatok alatt nyolc góllal meglépett, s ekkor nem volt olyan ember a csarnokban, aki azt gondolta volna, hogy megússza a kiütést a Dunaferr (22-14). Együttesünk azonban nem adta fel a harcot, s Sirina védéseinek, valamint valamivel pontosabb támadójátékának köszönhetően ismét elkezdte ledolgozni hátrányát: Borbás, Őri, majd Ferling is betalált az egyébként jól védő Herr kapujába, s a játékrész derekához érve ismét sorosabb lett a meccs (23-19).

Elfogy az erő

Itt azonban véget ért a mieink jó sorozata, s a folytatásban ismét az történt a pályán, amit a házigazdák elképzeltek. Elsősorban támadásban követett el rengeteg hibát csapatunk, melyeket nem is hagytak megtorlatlanul Görbiczék, s mivel ekkor már Sirina is rendre kiszolgáltatott helyzetben találkozott a győri támadókkal, ismét nőni kezdett a különbség. Radulovics biztosan értékesített büntetőinek, valamint számtalan eladott labdánknak köszönhetően az ötvenedik percben ismét nyolc gól volt a hátrányunk, s ekkorra már végleg eldőlt az összecsapás (28-20). Az utolsó tíz percben már nem változott a két gárda közti különbség, de az mindenképpen árulkodó adat, hogy a játékrész második felében mindössze három gólra unk képesek, így sajnos nem kerülhettük el a súlyos, 30-22-es vereséget.
Ezzel végleg eldőlt, hogy a mieink csak a harmadik helyért lehetnek harcban, ám ahhoz, hogy legalább a bronzérmet megszerezzék, minimum döntetlen kell játszani a jövő hét végén a Cornexi együttesével. A vereségre gondolni sem merünk.


Lovi 1, Ritus 3, Laluska 2, Detti 5, Meli 4, Őri Adrienn 5, Piga 2


forrás: www.dferrhandball.com



Vereség a hibák ára

Hiába hajrázott nagyot, az első félidőben mutatott gyenge teljesítménye miatt kikapott csapatunk a Fradi elleni rangadón. A padlóról felálltunk, de a végét nem bírtuk, marad a harc a bronzéremért.

Dunaferr NK - FTC 25-28 (11-18)

Igazi rangadóra került ma sor a Dunaferr Sportcsarnokban, ahol kézilabdázóink a nagy rivális Ferencváros csapatát fogadták. A tét hatalmas volt, hiszen újvárosi siker esetén helyet cserélt volna a két csapat a bajnoki tabellán, a zöld-fehér győzelem viszont azt jelentette volna, hogy a vendégek lépnek elő a bajnokság egyik nagy esélyesévé, míg a mieink a harmadik helyért küzdhettek volna tovább a Cornexi gárdájával.

Hosszú hidegzuhany

Nem kezdte rosszul a mérkőzést együttesünk, hiszen sikerült kivédekezni az első fővárosi támadást, majd Laluska révén gyorsan a vezetést is megszerezte Kovács Péter együttese. A folytatás viszont maga volt a rémálom. A Fradi gyorsan egyenlített, majd Tóth és Kirsner góljaival gyorsan kétfás előnyre tett szert, miközben a mieink lövései rendre elkerülték a Fradi kapuját (1-3). Sajnos a továbbiakban sem úgy alakult a meccs, ahogyan elterveztük, mert Ferlingék képtelenek voltak utat találni a vendégek kapujáig, akik viszont könyörtelenül kihasználták a mieink védekezési hibáit, s mindössze kilencpercnyi játékot követően már öt fával is vezettek (2-7). A mieink helyzetét ráadásul nehezítette, hogy egy ütközést követően súlyosan megsérült Ungureanu kapus, aki már nem is tudta folytatni a játékot, így nagyon hamar elveszítette egyik kulcsemberét a Dunaferr.
Időt is kért Kovács Péter, de ez sem érte el a célját, mert a folytatásban is az történt a pályán, amit a Fradi akart. A mieink lövései rendre elakadtak a blokkoló ferencvárosi kezeken, vagy éppen Haris védett könnyedén, s a lelkes fővárosi szurkolótábor legnagyobb örömére, a huszadik percben már a kiütés szélére került a kilátástalanul játszó hazai csapat (6-14). A félidő utolsó tíz percében felváltva szerezték góljaikat a csapatok, s bár még ekkor is lett volna esély a felzárkózásra, de a kulcspillanatokban rendre jött egy rossz lövés, egy technikai hiba, s ennek is köszönhetően 11-18-as Fradi-előnnyel vonulhattak tízperces pihenőre a csapatok.

Küzdelem, de vereség

A második harminc percre egy teljesen más felfogásban kézilabdázó Dunaferr futott ki a pályára, s végre a hazai szurkolóknak is megjött a hangja, miután Pigniczki, Ferling és az egyre inkább magára találó Mörtel találataival, mindössze tízpercnyi játékot követően felzárkóztunk három fára (18-21). Azonnal időt kért Németh András, s rendezte is a sorokat, mert a következő három gólt a Fradi szerezte, így a félidő derekán már ismét hat góllal álltak jobban a vendégek (18-24).
Együttesünk azonban nem adta fel a harcot, s ha lassan is, de ismét elkezdte ledolgozni hátrányát. Köszönhetően elsősorban hatékony védekezésének, mely ellen ebben az időszakban nem volt ellenszere az egyre inkább fáradó zöld-fehéreknek. Bár a mieink sem sziporkáztak támadásban, Mörtel, Vincze és Ferling góljai után őrjöngött a hazai publikum, mert öt perccel a meccs vége előtt ismét teljesen nyílt volt az összecsapás (25-26). Három minutummal a végső dudaszó előtt azonban Lovászt kiállították a játékvezetők, s ezt ki is használta a Fradi, mely Tóth Tímea újabb két góljával, s Pastrovics bravúrjaival kiharcolta a 25-28-as győzelmet.
Együttesünk hiába küzdött tehát remekül a második félidőben, az első harminc percben akkora előnyt adott a Ferencvárosnak, hogy azt már nem tudta ledolgozni, s a vereség egyben azt is jelentette, hogy a mieink reményei elszálltak a második hely elérésére. A hátralévő két fordulóban már csak az lehet a célja csapatunknak, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, megszerezze a bronzérmet, ehhez persze az is kell, hogy helyt álljon a címvédő ETO otthonában, s hazai pályán legyőzze a Cornexi gárdáját.

Lovi 1, Ritus 2 , Lala 1, Detti 3, Ivett 1, Mörtel Reni 5, Őri Adrienn 6 , Piga 4, Meli 2



Képek a mérkőzésről:

- Ortó János képei a www.ferlingbernadett.hu oldalon

- V-man fotói
forrás: www.dferrhandball.com




Cornexi - Dunaferr NK 25-26 (11-12)

Nem kezdte rosszul a mérkőzést együttesünk, melyben a találkozó első perceiben Detti vágta be egymás után a gólokat, s az ő sorozatban lőtt góljainak köszönhetően gyorsan magához ragadta a vezetést együttesünk (2-3).
Nagyon kevés gólt láthattunk a meccsen (4-5). Szerencsére Paula sokkal többször találkozott a labdával, mint a Cornexi kapusai, így nem csak tartotta, hanem a félidő derekától kezdve fokozatosan növelte is előnyét együttesünk, s a huszonötödik perchez érve már három góllal jobban álltak a házigazdáknál(7-10).
A játékrész hajrájához érve viszont összekapta magát a hazai csapat, s megkezdte a felzárkózást. A mieink azonban nem akarták már kiengedni a kezükből a vezetést, e egy gólt megőrizve előnyükből, 12-11-es előnnyel vonulhattak a félidei pihenőre.

A második játékrészt is jobban kezdték a mieink, s egymás után két gólt szerezve pillanatok alatt meglógtak újra hárommal (11-14), de az időközben visszatérő Tápai találataival nem csak csökkenteni próbálta hátrányát a Cornexi, hanem fokozatosan meg is közelítette a piros-fehéreket (15-16).
A folytatásban is óriási harc dúlt a pályán, mind két Csapat a győzelemre hajtott természetesen.
a félidő derekára ki is egyenlített a Cornexi együttese (20-20).
Szerencsére ez sem törte meg a mieinket, akik a folytatásban egyértelműen a hazaiak fölé nőttek, s a következő tíz percet 4-1-re megnyerve, gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést (21-24).
Az utolsó öt percben már hiába próbált meg mindent a Cornexi, csapatunk nagy küzdelemben megőrizte előnyét, s végül 26-25-re megnyerte a megyei rangadót, hatalmas lépést téve ezzel a dobogó elérése felé.


Lovi 3, Ritus 3, Lala 1, Detti 8, Mörtel Reni 7, Ivett 2, Őri Adrienn 2

Képek a mérkőzésről:

- Bölcs fotói a www.bolcs27.hu oldalon

- V-man fotói

Esély nélkül


A várt nagy csata elmaradt, sima vereséggel kellett távoznia csapatunknak a Ferencváros otthonából. Csak tíz percig tartottuk magunkat, a folytatásban viszont gázolt a Fradi.

FTC - Dunaferr NK 37-29 (21-12)
A Győr elleni döntetlen után újabb nehéz feladat várt a Dunaferr NK nőikézilabda-csapatára, mely szombaton délután a fővárosban vendégszerepelt a bajnokság rájátszásának második fordulójában. Ellenfelünk ezúttal a Ferencváros gárdája volt, s bár hazai pályán a zöld-fehérek tűntek némiképp esélyesebbnek, az ETO elleni iksz után joggal bizakodhattak a bravúrban az újvárosi drukkerek.
Csak tíz percig szoros

Nem is kezdte rosszul a meccset Kovács Péter gárdája, hiszen Gáspár és Laluska találataival pillanatok alatt kétgólos előnyre tett szert, ám a folytatás korántsem úgy alakult, ahogyan azt a mieink eltervezték. Uhrakova, valamint Szamoránsky góljaival gyorsan egyenlített a Fradi, mely a vezetést is megszerezte, de a tizedik percig úgy tűnt, hogy tartja a lépést csapatunk a hazaiakkal, hiszen ekkor még egált mutatott az eredményjelző (5-5).
Itt azonban megtorpant együttesünk, mely képtelen volt áttörni a vendéglátók védelmét, s hogy a baj még nagyobb legyen, saját kapuja előtt sem volt határozott a Dunaferr, így a Németh-tanítványok egymás után négy gólt is lőve, megnyugtató előnyhöz jutottak (9-5). Hiába kért időt Kovács Péter, az edzői intelmek sem hatottak a csapatra, így a Ferencváros könnyedén növelte előnyét a támadásban és védekezésben is haloványan teljesítő piros-fehérekkel szemben (16-9).
A hazaiak Tóth Tímea vezérletével valósággal átrohantak a mieinken, akik közül Gáspár már a félidő vége előtt "kipontozódott", így a tízperces szünetre már tetemes, kilencgólos hátránnyal vonulhatott csapatunk (21-12).
Semmi nem változik

Az első félidőt látva, szinte már csak a csoda segíthetett volna együttesünkön a második harminc percben, de a dunaújvárosi szurkolóknak ezúttal várnia kellett a feltámadásra. Bár együttesünk kezdte góllal a játékrészt, hamar megvolt a tíz közte (23-13), s innentől már csak az lehetett a mieink célja, hogy elkerüljék a katasztrofális vereséget.
Küzdött, ment is előre csapatunk, de hiába sikerült valamivel több gólt szerezni, mint az első félidőben, rendre érkezett a válasz a túloldalon is, így nem, vagy csak alig csökkent a két gárda közti különbség (30-22). Ekkor már egyik gárda sem sokat törődött a védekezéssel, így sok találatot láthattak a meccsre kilátogatók, nagy fájdalmunkra azonban ez már csak arra volt elegendő, hogy tartsuk nyolcfás hátrányunkat, további felzárkózásra esélye sem volt a gyengén védekező piros-fehéreknek.
A mérkőzés végén így 37-29-es ferencvárosi győzelmet mutatott az eredményjelző, ami önmagában is szomorú, ám sokkal nagyobb a fájdalmunk úgy, hogy mindössze tíz percig reménykedhettünk a pontszerzésben. A Fradi gárdája ugyanis meglepően sima, de megérdemelt győzelmet aratott az ezúttal pontatlanul, gyengén játszó Dunaferr ellen.


Lovi 3, Lala 2, Detti 6, Ritus 1, Gabó 1, Ivett 2, Mörtel Reni 5, Őri Adrienn 7, Piga 2


forrás: www.dferrhandball.com



Képek a mérkőzésről:

- Ortó János képei a www.ferlingbernadett.hu oldalon

- V-man fotói

Döntetlen a rangadón


Óriási csatában, igazságosnak mondható döntetlennel ért véget csapatunk Győr elleni rangadója. A fordulatok mérkőzésén volt esélyünk a győzelemre is, de az egy ponttal is elégedettek lehetünk.

Dunaferr NK - Győri Audi ETO KC 28-28 (13-12)

Három hét szünet után rendkívül fontos találkozóval kezdte meg szereplését a Dunaferr NK nőikézilabda-csapata a rájátszás küzdelmeiben. Rögtön az első fordulóban a bajnoki címvédő Győr együttese várt a mieinkre, s bár csapatunk pihentebben várhatta az összecsapást, mint a vendégek, Mörtel Renáta személyében egyik kulcsemberét nélkülöznie kellett Kovács Péter vezetőedzőnek a találkozón.
Erőfölény

Nagy iramban, de sok hibával kezdték a csapatok a találkozót, melynek első perceiben rendre a mieinknél volt az előny, de a vendégek Dokic révén folyamatosan egyenlíteni tudtak (3-3). A győri csapaton még érződött a hétvégi BL-pofon, míg a mieink talán a meccshiány miatt hibáztak olykor többet a kelleténél, de volt oka mindkét tábornak az idegeskedésre, mert előbb Görbicz, majd Ferling és Őri is büntetőt hibázott. Ezzel együtt a remekül játszó Lovász, valamint Nagy Ivett góljaival nem csak tartotta előnyét csapatunk, hanem növelni is tudta azt, így a tizedik perchez érve már három fával álltak jobban a piros-fehérek (7-4).
Időközben a harmadik kihagyott hétméteres miatt szomorkodhattak az újvárosi drukkerek, ám nem tartott sokáig a bánat, mert kettős emberelőnybe került együttesünk, s Lovász újabb találatai, valamint Laluska bombája után már 10-5-ös állást mutatott az eredményjelző. Érthetően jó is volt a hazai drukkerek kedve, s ezt az sem tudta elrontani, hogy az ETO összekapta a védelmét, s felzárkózott három találatra, mert előbb Pigniczki, majd Nagy Ivett is bevette Herr kapuját, s ismét visszaállt a két csapat közti ötgólos differencia (13-8).
Feltámad az ETO

Időt is kért Róth Kálmán, s szavai hatottak is az addig rendkívül pontatlanul játszó tanítványaira, akik az utolsó öt percben óriási hajrát nyitottak. Csapatunk támadásai rendre elhaltak a vendégek védőfalán, s mivel az ellentámadásokból Vérten, Dokic és Görbicz is bevette a hazai kaput, pillanatok alatt minimálisra csökkent a mieink előnye (13-12). Az utolsó pillanatokban még Juhász kimaradt ziccere miatt hálálkodhattak a hazai drukkerek, így legalább a félidei szünetre vezetéssel vonulhatott együttesünk.
Fordulatra fordulat

A második félidőt a Győr kezdte jobban, mely Görbicz, Vérten és Dokic góljaival átvette a vezetést, de a mieink is óriásit küzdöttek, s nem hagyták meglógni a vendégeket sőt, Borbás és Lovász újabb fontos találataival a vezetést is visszavették (18-17). Bár továbbra is sokat hibázott mindkét együttes, élvezetes, izgalmas és fordulatos volt a találkozó, hiszen előbb a Dunaferr húzott el két találattal, majd Laluska és Pigniczki kiállítása alatt az ETO húzott el két fával (23-25).
A véghajrához közeledve egyre keményebben védekezett mindkét csapat, de Ferling és Lovász találatai után újra egált mutatott az eredményjelző, sőt a kiválóan játszó "Lovi" tizedik találata után ismét a mieink álltak közelebb a sikerhez (27-26). Az utolsó percek óriási izgalmakat hoztak, hiszen akár mindkét csapat megszerezhette volna a győzelmet jelentő találatot, de előbb Lovász hibázott kiszorított helyzetből, majd a vendégek időntúli szabaddobása halt el az újvárosi falon, így igazságosnak mondható döntetlennel ért vége a forduló rangadója (28-28).


Ivett 5, Piga 4, Detti 3, Ritus 2, Lala 4, Lovi 10


forrás: www.dferrhandball.com

Képek a mérkőzésről:

- Ortó János képei a www.ferlingbernadett.hu oldalon


- V-man fotói




A Magyar Kupa négyes döntője a budapesti Syma-csarnokban került rendezésre. Április 7-én és 8-án.

A Magyar Kupa elődöntőjében a Ferencváros csapatával mérkőzött meg együttesünk, s mivel a továbbjutásról egy találkozó döntött, ezért természetesen az volt a mérkőzés tétje, hogy ki kerül be a fináléba, ahol a Debrecent nagy nehezen, 28-27-re legyöző Győr együttese vár a győztesre.


Dunaferr NK - FTC 29-33 (12-16)


Azonnal egymásnak esett a két csapat, de míg a fővárosiak rendre elhibázták helyzetiket, addig a mieink szinte mindenhonnan betaláltak a zöld-fehér kapuba, s már az ötödik perc legelején négygólos Dunaferr-előnyt mutatott az eredményjelző (5-1).
Sajnos nem sokáig, mert a folytatásban már nem ment olyan jól támadásban csapatunknak, s mivel a Fradi is felhagyott a kapufázással, szépen lassan csökkenni kezdett a vezetésünk sőt, a tizenharmadik percben már a Fradi állt jobban egy találattal (5-6).
A tízperces dunaújvárosi gólcsendet Lovi törte meg, de ez is már csak arra volt elég a mieinknek, hogy kiegyenlítsék a Fradi előnyét, ám a hátralévő időben már inkább az történt a pályán, amint a zöldek elképzeltek.
Csapatunk Piga találataival még egy ideig tartotta magát, de a játékrész véghajrájában támadójátékunk és védelmünk is szétesett, s a remek napot kifogó Szucsánszki vezérletével, négy góllal meglépett az FTC (12-16).
Ráadásul a félidő legvégén Mörtel Renáta piros lapot kapott, miután időntúli szabaddobása során Tóth Tímeát fejen lőtte, így a folytatásra elveszítettük egyik kulcsemberünket is.

A második harminc perc eleje a Fradinak sikerült jobban, miközben a mieink csak szenvedtek a zöld-fehérek kapuja előtt, Szucsánszki és Uhrakova többször is megkeverte védelmünket, s mikor a harminchatodik perchez értünk, eldőlni látszott a találkozó (14-21).
Csapatunk ugyan megpróbálta pontosítani játékát, de továbbra is sok volt a hiba a támadásokban, s Mörtel kiválása után átlövőnk sem nagyon maradt, így hiába küzdöttünk, az akarat átcsapott görcsösségbe, s ez újabb hibákat szült. A Fradi viszont rendre kihasználta a mieink megingásait, s az ötvenedik percig tartotta biztosnak tűnő vezetését (20-26).
Még így is lehetett volna azonban izgalmasabb a véghajrá, hiszen alig két perc alatt sikerült megfelezni a hátrányt, de a döntő pillanatokban újra előjöttek a hibák, s ezt már nem hagyta válasz nélkül a Németh András csapata, így három perccel a meccs vége előtt már nem volt kérdéses a győztes kiléte (26-31).
A véghajrában ugyan még sikerült két gólra felzárkózni, de a mérkőzést 33-29-re a Ferencváros együttese nyerte, mely ezzel bejutott a Magyar Kupa döntőjébe.


Lovi 7, Detti 9, Ritus 4, Mörtel Reni 1, Piga 6, Őri Adrienn 1


DVSC - Dunaferr NK 24-27 (12-15)


Harmadik helyen végzett együttesünk a Magyar Kupa küzdelmeiben, miután a helyosztón három góllal legyőzte a Debrecen gárdáját.

Bár Detti góljával a mieink szerezték meg a vezetést, mégis a DVSC kezdte jobban a találkozót, hiszen Sopronyi és Orbán góljaival hamar fordított az ekkor még több hibával játszó Dunaferr ellen sőt, a hetedik percben már 6-3-as debreceni előnyt mutatott az eredményjelző.
A hátrány ellenére sem esett azonban kétségbe csapatunk, mely a folytatásban tíz percen keresztül gólt sem engedélyezett ellenfelének, ráadásul Detti, Mörtel Reni és Vincze Meli is rendre bevette Vorozscova kapuját, s az újabb fordulatnak köszönhetően, a huszadik percben már a mieink álltak jobban három találattal (7-10).
A félidőből hátralévő időben nagyon próbálkozott a Loki, hogy csökkentse hátrányát, de a Dunaferrnek rendre volt válasza a debreceni gólokra, így az első harminc perc után biztosnak tűnő előnnyel vonulhattak pihenőre(12-15).


A második játékrészben sem sokat változott a játék képe, hiszen a félidő derekáig arról szólt a meccs, hogy a Debrecen felzárkózott két gólra, míg a mieink azonnal válaszolva visszaállították háromgólos vezetésüket (18-21).
A véghajrá előtt úgy tűnt, hogy akár még egy fordulatot is hozhat a mérkőzés, hiszen Stuparicova duplájával minimálisra csökkentette hátrányát a Debrecen, de még mielőtt komolyan elkezdhettünk volna izgulni, sorozatban három gólt dobott csapatunk, mely ezzel végleg eldöntötte a találkozót (21-25).
A hátralévő két percben már csak arra volt ereje a Lokinak, hogy háromra csökkentse hátrányát, a mérkőzést és ezzel a Magyar Kupa harmadik helyét azonban csapatunk nyerte (24-27).



Meli 4, Mörtel Reni 5, Detti 8, Gabó 2, Piga 5, Őri Adrienn 3


Képek a Kupa meccsekről:

-Ortó János képei a ferlingbernadett.hu oldalon MK elödöntő

-MK bronzmeccs

-Paha képei MK elődöntő

-MK bronzmeccs

Németh Toll Makó - Dunaferr NK 23-32 (16-19)

Nem úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy vártuk, mert a házigazdák elszántan és bátran kezdték a találkozót.
Az eredményjelző X-et mutatott, vagy mentünk egy góllal, még azt is, hogy a makóiak mennek egy fával.
Kitti kezdett a kapuban, rögtön az első két próbálkozást hárította, de utána már sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna, ezért Kovács Péter lehozta és Paula állt a helyére.

A félidőben 16-19 volt az állás. A második játékrészre összeszedték magukat a Csajok és nem engedték, hogy feljöjjön pár góllal is a Makó csapata.
Rengeteg eladott labdánk volt, de még így is lesöpörtük a hazaiakat, ami persze várható volt.
A végeredmény 23-32, ezzel bebiztossítottuk magunknak az alapszakasz 3. helyét.


Piga 1, Detti 9, Ritus 7, Lala 2, Meli 5, Baba 2, Lovi 2, Ivett 2, Őri Adrienn 2


A spanyolok örülhettek Bár vezetett nyolc góllal is, a véghajrát nem bírta csapatunk az Elda Prestigio ellen, így hiába nyertünk 28-24-re, a spanyolok jutottak az EHF Kupa legjobb négy csapata közé.

Dunaferr NK - Orsan Elda Prestigio 28-24 (12-11)

Dunaferr NK: Sirina, Lovász 2, Laluska 2, Ferling 5, Borbás 4, Mörtel 3, Nagy I. 4. Csere: Ungureanu (kapus), Pigniczki 7, Balogh, Gáspár, Őri, Vincze 1.

A továbbjutás reményében, rendkívül elszántan várta az Elda Prestigio elleni EHF Kupa negyeddöntő visszavágóját csapatunk ma délután, bár az is igaz, hogy nem ígérkezett könnyű feladatnak ledolgozni a spanyolországi találkozón összeszedett hatgólos hátrányt.
Egyenlő erők
Fantasztikus hangulatban kezdődött el a mérkőzés, melynek elején mindkét csapat elhibázta első támadását, de mikor a második perc legelején Borbás révén megszereztük a vezetést, úgy robbant a csarnok, mintha már a továbbjutást is kiharcolta volna csapatunk. Erről azonban szó sem volt, mert a spanyolok támadásban és védekezésben is rendkívül taktikusan játszottak, így hiába sikerült Borbás, majd Nagy Ivett találataival rendre átvennünk a vezetést, az első meccsen is remeklő Box, illetve Fraile góljaival tartotta magát az Elda (3-3).
Mindkét csapat odafigyelt a védekezésére, így nem sok gólt láthattak a szurkolók, s ha mégis sikerült betalálnunk, akkor sem örülhettünk sokáig, mert szinte azonnal jött a válasz a túloldalról. A vendégek teljesen kikapcsolták Ferlinget a játékból, így védelmük ellen nem nagyon volt ellenszere a piros-fehéreknek, így hiába vezettünk szinte az egész első félidőben, csak minimális arányban sikerült faragni a Spanyolországban összeszedett hatgólos hátrányból (8-7).
A félidő véghajráját még megpróbálta megnyomni csapatunk, s kétszer sikerült is "meglógnia" két fával, de az utolsó pillanatban nem figyeltünk, így Fernandez utolsó másodpercben szerzett gólja után csak egygólos vezetéssel térhettünk a pihenőre (12-11).
Lendületben
A második harminc perce elején sem sokat változott a játék képe: hiába növelte együttesünk a vezetését, a spanyolok rendre góllal válaszoltak a mieink találataira, így nyolcpercnyi játékot követően is csak eggyel álltunk jobban ellenfelünknél (16-15). A fordulatot Ungureanu kapus beállítása és a védekezés feljavulása hozta.
Hosszú sérülése után visszatérő kapusunk egymás után négy labdát is fogott, s a szerzett labdákból elsősorban Mörtel és Pigniczki révén megkezdte az elszakadást együttesünk, mely a közönség szenzációs biztatása mellett, alig három perc alatt megugrott négy góllal (19-15).
Azonnal időt is kértek a vendégek, de ez sem segített rajtuk, mert továbbra is a Dunaferr diktálta a tempót. A negyvenhatodik percben Laluska góljával előbb megvolt a "meccsnull", majd a szenzációs napot kifogó Pigniczki hetedik találata után már nyolc, összesítésben kétfás előnynek örvendezhetett a publikum (25-17).
Fraile eldönti
A spanyolok azonban nem estek kétségbe, s ismét szigorítottak védekezésükön, valamint a második félidőben csapatát egyedül cipelő Fraile vezérletével megkezdték a felzárkózást, s öt perccel a meccs vége előtt már ismét ők álltak továbbjutásra (26-21). Nehezítette a mieink helyzetét, hogy Mörtel Renáta egy szabálytalnság következtében vállsérülést szenvedett, így átlövőnk az utolsó percekben már nem tudta segíteni a csapatot. Kovács Péter a véghajrára visszahozta Sirina kapust, de ő sem tudott segíteni, mert a rendkívül izgalmas utolsó öt percben két ziccert is kihagyott csapatunk, s Fraile ellen továbbra sem volt ellenszerünk. A spanyolok válogatott átlövője nyolc gólt vágott a második játékrészben, s ő volt az, aki 28-23-nál a mérkőzés utolsó találatát is jegyezve, bebiztosította az Elda továbbjutását.
Mert hiába nyert együttesünk végül 28-24 arányban, ez a siker nem volt elegendő ahhoz, hogy ledolgozzuk a spanyolországi hátrányt, így az EHF Kupa legjobb négy csapata közé az Elda Prestigio gárdája került.



Képek a mérkőzésről: Ortó János képei a ferlingbernadett.hu oldalon

Forrás: www.dferrhandball.com



Magyar Kupa:

2007. április 7.

Elődöntők:

Győri Audi ETO - DVSC

Dunaferr NK - Budapest Bank FTC

2007. április 8. 10:45:
Mérkőzés a harmadik helyért


2007. április 8. 13:00:
Mérkőzés az első helyért




Előnyben a spanyolok
Nem végződött szerencsésen acsapatunk spanyolországi túrája, ugyanis együttesünk 34-28 arányú vereséget szenvedett az Elda Prestigio elleni EHF Kupa negyeddöntő első mérkőzésén.

Elda Prestigio - Dunaferr NK 34-28 (18-15)


Dunaferr NK: Sirina, Lovász 5, Laluska 3, Ferling 7, Borbás 2, Mörtel 4, Nagy I. 4. Csere: Hoffmann (kapus), Pigniczki 1, Vincze 2, Őri, Balogh B., Gáspár.
Edző: Kovács Péter.
Nehéz mérkőzés várt szombaton este csapatunkra, mely a spanyol bajnokság harmadik helyén álló Elda Prestigio otthonában lépett pályára az EHF Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Mivel a spanyol gárda az idei EHF Kupában rendre hazai pályán döntötte el a továbbjutás kérdését, ezért egyértelműen az volt a célja csapatunknak, hogy végig a vendéglátók nyomában maradjon, s olyan eredményt érjen el, mellyel megőrzi esélyét a továbbjutásra a jövő heti visszavágó előtt.
A félidő szoros
A várakozásoknak megfelelően, telt ház előtt kezdték a csapatok a mérkőzést, melyen a spanyolok azonnal nekiestek a mieinknek, s látszott, hogy már a találkozó elején meg szeretnék kezdeni az elszakadást, s a biztos előny felépítését. Együttesünknek azonban más tervei voltak, s bár az első percekben meglehetősen sebezhető volt a védelme, támadásban tartotta a lépést a házigazdákkal, így tízpercnyi játékot követően egált mutatott az eredményjelző (6-6).
Az eredmény igen, a különbség azonban nem változott a csapatok közt a továbbiakban sem, mert hiába szerzett rendre vezetést a hazai csapat, Ferling és Lovász vezérletével tartotta magát együttesünk, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy a huszonkettedik percben időt kért a házigazdák mestere (13-13). Úgy tűnt, hogy ez sem hozza meg a hazaiak számára a kívánt eredményt, mert csapatunk taktikusan játszva tartotta kezében a meccset, s szívósan tapadt ellenfelére, ám az utolsó négy percet sajnos elrontottuk, mert 15-15 után már csak a spanyolok szereztek gólt, gólokat, így a szünetre ők vonulhattak háromgólos vezetéssel (18-15).
Már végig hátrányban
Sajnos nem csak az első félidő vége, hanem a második harminc perc eleje sem úgy sikerült együttesünknek, ahogyan azt elképzeltük, mert az első hat percet három góllal megnyerték a spanyolok, s szinte pillanatok alatt megduplázták előnyüket (22-16). A tetemes hátrányból szerencsére volt visszaút, mert a folytatásban összekapta védelmét és támadójátékát is együttesünk, mely sorozatban négy gólt lőtt, s a félidő derekához érve ismét teljesen nyílt volt a meccs (24-22).
Sajnos ekkor újabb fordulat állt be a játék képében, mert a második játékrész derekától ismét erőre kaptak a házigazdák, s az utolsó tíz percben egyértelműen jobbak voltak a mieinknél. Miközben együttesünk ziccereket, hétméterest hibázott, addig a spanyolok Knyitlova és Soit révén ismét növelni tudták előnyüket, s végül 34-28 arányban megnyerték a találkozót.
A hatgólos hátrány soknak tűnhet, de csapatunk hazai pályán képes lehet ledolgozni a különbséget, az is igaz azonban, hogy a visszavágón nem engedhetünk meg magunknak ekkora hullámvölgyeket.

Forrás: www.dferrhandball.com


FTC - Dunaferr NK 29-29 (13-13)

A tét nagysága a mérkőzés elején bizony alaposan nyomta is a hazaiakat, hiszen az első tíz percben valósággal állva hagyta csapatunk a Ferencvárost. Hiába kerültünk már a találkozó elején emberelőnybe, hátrányból is gólt szereztünk, s gyakorlatilag lejátszottuk a pályáról a rengeteget hibázó Fradit. Őri Adrienn biztosan értékesített hetesei, Ivett és Mörtel Reni fontos góljai után időt is kellett kérnie Németh Andrásnak, de hiába a rövid szünet, a tizedik percben már 8-2-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző.
A tetemes fővárosi hátrány mintha befolyásolta volna a találkozót vezető Horváth-Marton játékvezetői párost, akik a folytatásban mindent elkövettek azért, hogy felhozzák a zöldeket. A folytatásban szinte végig emberhátrányban játszott együttesünk, s bár továbbra is hajtott jól a Fradi, egyre nehezebben ment csapatunknak a góllövés, s ez felhozta Németh András gárdáját. Kirsner és Tóth góljaival egyre közelebb került együttesünkhöz a Ferencváros, mely támadásban és védekezésben is mindent megengedhetett magának, s a huszonhatodik percben újra döntetlenre álltak a csapatok (12-12).
A hátralévő pár percben - a találkozón először - átvették a hazaiak a vezetést, de Ritus az utolsó percben szép góllal egyenlített, így a második játékrész előtt, a meglehetősen lejtő hazai pálya ellenére is teljesen nyílt volt a találkozó (13-13).
A második félidőt hasonlóan kezdte együttesünk, mint az első felvonást, s az első tíz percben egyértelműen a vendéglátók fölé nőtt. A hazaiak képtelen voltak átjátszani a keményen védekező újvárosi falat, s az első kilenc percben egyetlen gólra sem futotta erejükből. Eközben csapatunk ötször is bevette Haris kapus hálóját, így tízpercnyi játékot követően ismét tetemes előnyre tettek szert Ivették (13-18).
Hiába azonban a tetemes előny, pár támadásban és védekezésben elkövetett hiba elég volt ahhoz, hogy ismét magára találjon a Ferencváros, mely az olykor "érdekesen" földre rogyó, majd pillanatok alatt meggyógyuló Tóth góljaival ismét elkezdte a kapaszkodást, s a félidő derekán ismét kiegyenlített (20-20).
Bár kapaszkodott a Fradi,együttesünk egyáltalán nem ijedt meg, s a továbbiakban is irányította a mérkőzést, míg a hazaiak erejéből csak az egyenlítésre futotta (25-25).
Az utolsó percekben azonban úgy tűnt, hogy fegyelmezetten véghajrázik csapatunk, hiszen két perccel a találkozó vége előtt ismét három gól volt az előnyünk, de ezúttal megtorpantunk a nagy lehetőség kapujában, s a véghajrában elkövetett technikai hibák miatt ezért egy ponttal fizettünk, ugyanis Szamoránsky három másodperccel a meccs vége előtt egálra alakította az állást (29-29).

Küzdelmes mérkőzés volt, nevetséges bírói döntésekkel!

SZÉP VOLT CSAJOK!!!!


Lovi 4, Detti 4, Gabó 1, Mörtel Reni 5, Ivett 2, Őri Adrienn 5, Piga 1, Ritus 4, Meli 3

Képek a mérkőzésről:

-Paha fotós oldala

-Bölcs képei


Hajdúnánás - Dunaferr NK 25-33 (13-16)

Megfelelő elszántsággal és odafigyeléssel kezdte a meccset együttesünk, mert hiába mutatott az első pár percben még egyenlőt a zsúfolásig megtelt nánási csarnok eredményjelzője, az első félidő derekáig nagyon összeszedte védekezését csapatunk, s bár támadásban követtek el hibákat, úgy tűnt, hogy hamar eldöntik a találkozót (3-8).
Sajnos nem így történt, mert a folytatásban nagyon visszaesett a mieink játéka, s az egyre inkább felbátorodó házigazdák nem csak megkezdték felzárkózásukat csapatunkhoz, a félidő hajrája előtt sikerült is kiegyenlíteniük az állást (12-12). Kitti védte a hálónkat az első perctől fogva. Ziccereket hárított, de sajnos sok bosszantó gólt is kapott.
Szerencsére a játékrészből hátralévő pár percben ismét összekapta magát valamelyest együttesünk, s a véghajrát négy-egyre megnyerve, valamivel nyugodtabban várhatta a folytatást (13-16).
A második felvonás elején, pár helyen megváltoztatta csapata összeállítását Kovács Péter, s a cserék után valamivel jobb, pontosabb lett a mieink játéka. Ez azonban ekkor még csak abban nyilvánult meg, hogy tartani tudtuk három-négygólos előnyünket a jól küzdő vendéglátók ellen, de ekkor már nem fenyegetett az a veszély, hogy ismét ledolgozza hátrányát hazai csapat (20-24).
A félidő derekától egyre inkább kidomborodott a két csapat közti erő- és tudáskülönbség, s bár a hazai gárda továbbra is mindent megtett azért, hogy meglepetést okozzon, csapatunk apránként növelte előnyét, s végül 33-25 arányban nyerte meg a találkozót, mellyel bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.

Lovi 3, Lala 4, Piga 3, Ritus 4, Mörtel Renáta 3, Detti 5, Őri Adrienn 2, Gabó 1, Ivett 5, Angi 2, Baba 1


Kiskunhalas - Dunaferr NK 12-14 (27-28)

Együttesünk mindenképpen kettős sikerrel szeretett volna továbbjutni a kupából, s ennek megfelelően is kezdték a találkozót.Kitti kezdett a kapuban, nem sok hibával. Miközben a hazaiak pontatlanul, kissé bátortalanul játszottak, addig a mieink támadásban és védekezésben is brillíroztak, s alig tíz perc alatt négygólos előnyre tettek szert (3-7).
A négygólos, s összesítésben tizenöt gólos hátrány ellenére a hazaiak nem adták fel a harcot, s a folytatásban alaposan megnehezítették a mieink dolgát. Ezúttal a hazaiak szedték össze védekezésüket, s mi hibáztunk a kelleténél többet, s folyamatosan csökkentette hátrányát Zsiga Gyula együttese sőt, a huszadik perchez érve ki is egyenlített (9-9).
Hiába zárkóztak azonban fel a hazaiak, az első félidő utolsó tíz perce ismét a mieinknek sikerült jobban, akik a hátralévő időben ismét mindössze három gólt engedélyeztek a vendéglátóknak úgy, hogy emellett ötöt dobtak, azaz a félidei szünetre kétgólos előnnyel érkezett csapatunk (12-14).
Ezzel gyakorlatilag a továbbjutás kérdése is eldőlt, hiszen a Kiskunhalas csapatának minimum tizennégy gólt kellett volna rávernie a mieinkre a második harminc percben, amelyre persze esélyük sem lehetett.
A folytatásban úgy tűnt, hogy nem lesz hiba abban, hogy kettős győzelemmel jussunk tovább, hiszen a következő öt percben valósággal állva hagyta csapatunk a vendéglátókat. Dettiék úgy szereztek egymás után hat találatot, hogy eközben mindössze egyetlen gólt engedélyeztek a hazaiaknak, így a félidő derekán már 25-19-es újvárosi előnyt mutatott az eredményjelző.
A kiskunhalasi gárda azonban még ekkor sem volt hajlandó feladni a küzdelmet, legalább a győzelmet szerette volna kicsikarni, s ezért hosszú hajrát nyitottak a vendéglátók. Ismét fokozatosan csökkenni kezdett előnyünk, ami köszönhető volt annak is, hogy a biztos előny birtokában már nem koncentráltak annyira a mieink, de hiába tett meg mindent a házigazda, a mérkőzés végén 28-27-es Dunaferr-sikernek örülhettek a piros-fehér játékosok.
Csapatunk teljesítette tehát a minimális elvárást, azaz legyőzte a Kiskunhalas gárdáját, s bejutott az EHF Kupa legjobb nyolc csapata közé.

Lovi 6, Detti 7, Ritus 1, Mörtel Renáta 7, Ivett 1, Meli 2, Gabó 3, Őri Adrienn 1




Dunaferr NK-Kiskunhalas 31-20 (14-9)

Nagyon összpontosítva, jól védekezve kezdték a találkozót. Ritus már a huszadik másodpercben megszerezte a vezetést, majd három eladott halasi labdával az ötödik percben már négy góllal vezettünk.
Mikor kezdtek volna feljönni a halasiak, Sirina védéseivel, valamint Meli és Lovi góljaival újra meglépett ellenfelétől a Dunaferr, így a félidő derekán már időt kellett kérnie a vendégeknek (8-3).
Ez azonban csak annyiban segített a vendégeknek, hogy a továbbiakban tartani tudták négy-ötgólos hátrányukat, másra nem nagyon (11-6).
Meglehetősen sok volt a hiba mindkét oldalon, köszönhetően elsősorban annak, hogy mindkét gárda nagy tempóban játszott, s ez egymás után szülte a technikai hibákat. Elsősorban ennek a rovására írhattuk, hogy az első harminc perc után még esélye volt a vendégeknek akár a szorosabb eredmény elérésére is, Dettiék többször is elhúzhattak volna akár hét-nyolc találattal is, de a kritikus pillanatokban rendre becsúszott egy baki,
s bár a szünetre 14-9-es előnnyel vonulhatott csapatunk, azért nem voltunk teljesen nyugodtak.
A második harminc percet is jól kezdték a mieink, s mivel pillanatok alatt meglógtak hét találattal.
A vendégek egyre nehezebben tudták áttörni a mieink kemény védelmét, s a félidő derekáig csak Kocsik büntetőivel tudták bevenni az újvárosi kaput, így mikor Detti emberhátrányban is betalált, már nyolcgólos dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző (20-12).
Innentől kezdve már nem volt kérdés, hogy végül fölényesen nyer együttesünk, s bár a Kiskunhalas mindent megtett, hogy faragjon hátrányából, erre esélye sem volt, mert a véghajrában könyörtelenül kihasználtuk minden hibájukat. Ivett és Detti gólparádéjából profitáltak az utolsó percekben a mieink, akik végül 31-20 arányban nyerték meg a nyolcaddöntő első mérkőzését, hatalmas lépést téve ezzel a továbbjutás felé.


Meli 1, Mörtel Renáta 5, Detti 6, Ritus 3, Lala 1, Lovi 4, Gabo 2, Ivett 6, Őri Adrienn 3




Dunaferr NK - Váci NKSE 36-22 (21-8)


A találkozó első perceiben érződött a mieinken a hétközi vereség utóhatása, hiszen pár pontatlanság ezúttal is becsúszott Dettiék játékába, de a vendégek így is csak a hatodik percig tudták tartani a lépést a piros-fehérekkel (3-3). A folytatásban azonban újra azt a Dunaferrt láthattuk a pályán, melyet szerettünk volna, hiszen a kezdeti bizonytalanságok után összeállt csapatunk védekezése, ráadásul támadásban sem tudtak hibázni, így mikor a tizedik perchez értünk, már időt kellett kérnie a váciaknak (7-3). Ez sem segített azonban a vendégeken, mert továbbra is sokkal pontosabban és erőszakosabban játszottak a mieink, ráadásul Detti és az ezúttal kezdőként szerepet kapó Angi góljaival tovább nőtt a különbség a két gárda között, s a félidő derekán már nyolc góllal álltunk jobban, mint a vendégcsapat (13-5). Bár a mérkőzés ekkorra már eldőlni látszott, továbbra sem engedett a szorításból csapatunk, s látványos gólokat szerezve növelte tovább előnyét (17-7).
A kapunkban Kitti több bravúrt is bemutatott, a csereként beálló Sirina egymás után három büntetőt is hárított, így Kovács Péter már azt is megengedhette magának, hogy az utolsó percekre szinte teljes kezdőcsapatát levegye a pályáról. Ennek ellenére sem csökkent a két csapat közti különbség sőt, a szünetre már tizenhárom gólos előnnyel térhetett együttesünk (21-8).
A második harminc percben már csak a megsemmisítő vereség elkerülése lehetett a célja a vendégeknek, akik ekkor már sokkal bátrabban próbálkoztak, mint az első játékrészben. Újabb tíz perc elteltével már tizenhat gól volt a mieink előnye. (28-12)
Az utolsó percekben a mieink már csak azzal foglalkoztak, hogy gólt lövessenek a műtétje után visszatérő Balogh Barbarával, s ekkor már valamivel több hiba csúszott játékukba. Ezzel együtt a mieink fölényes sikerét nem veszélyeztette semmi, s végül 36-22 arányban nyertük a találkozót, mellyel tovább erősítettük harmadik helyünket a bajnoki táblázaton.

Meli 4, Mörtel Reni 4, Detti 4, Ritus 1, Lala 5, Angi 3, Gabó 1, Őri Adrienn 7, Ivett 4, Lovi 2, Piga 1,



Dunaferr NK - Cornexi-Alcoa 27-30 (13-18)

Csapatunk helye szinte már teljesen biztos a rájátszásban, azért igazi presztízscsatára volt kilátás, már csak azért is, mert mindenki tudta: a vendégeknek minden egyes pontra égető szükségük lenne a négy közé jutáshoz, ám a mieinket a visszavágás vágya fűti az őszi vereségért. A mérkőzés azonban nagyon nem úgy kezdődött, ahogyan azt mi vártuk, meglehetősen álmosan kezdte a találkozót együttesünk, így alig telt el két perc, már kettővel vezettek a vendégek. A továbbiakban is inkább a lelkes fehérvári lányok villogtak, míg a mieink pontatlan lövésekkel vagy technikai hibával bosszantották szurkolóikat, addig Balogh Beatrix vezérletével tovább növelte előnyét a Cornexi – a 9. perchez érve már biztos, háromgólos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző (2-5). Meli és Mörtel Reni bombája után úgy tűnt, hogy megkezdi a kapaszkodást együttesünk, de a folytatásban újra előjöttek a hibák, s miután Balogh és Szrnka is újabb gólt szerzett, ismét visszaállt a két gárda közti különbség. A mieink továbbra is sok hibával játszottak, a székesfehérvári csapat magabiztosan tartotta két-háromgólos vezetését (6-9). Valova kiállítása alatt úgy tűnt, hogy sikerülhet az egyenlítés, mert felzárkóztunk egy találatra, de ahogy kiegészültek a vendégek, újra jöttek a bakik, s ismét nőni kezdett a hátrányunk.

Szenvedett a csapat, amit a vendégek kapura lőttek, szinte kivétel nélkül hálót ért, míg a mieink bántó hibákat vétettek támadásban is; sehol sem volt a Győr ellen tapasztalt tűz. Az utolsó percek során emberhátrányban is növelte előnyét a Cornexi – a szünetre már ötgólos előnnyel vonulhattak a vendégek (13-18).
A második harminc perc sem úgy kezdődött, ahogyan azt titkon reméltük, mert hiába jött ki sokkal elszántabban a kezdéshez csapatunk, a hibák sajnos továbbra is inkább a mieink játékát jellemezték. Az első hat-hét percben biztosan őrizte előnyét a vendéggárda, ám az ezt követő pár minutumban újraéledt a reményünk: Balogh kiállítása alatt egymás után három gólt szerzett Detti, s újra teljesen nyílt lett a meccs(20-22).
A gól azonban nálunk elmaradt, nem úgy a vendégeknél, hiszen előbb Kordyuk, majd Kenyeres és Tápai is betalált Sirina kapujába, s a pesszimistábbak ekkor már elkönyvelték a fehérvári győzelmet (21-26). A hátralévő negyed órában már taktikusan tartotta az előnyt a vendégcsapat. A Cornexi könyörtelenül kihasználta a mieink összes hibáját, s bár a véghajrában mindent megpróbált Kovács Péter vezetőedző, de ezúttal semmilyen védekezési forma nem segített.
Az utolsó percre ugyan sikerült felzárkózni három találatra, ám a győzelmet sajnos teljesen megérdemelten szerezték meg a vendégek, csapatunk elszenvedte a szezon első hazai vereségét, míg a Cornexi a 30-27 arányú sikerrel hatalmas lépést tett a felsőházba jutásért.


Mörtel Reni 5, Detti 10, Ritus 3, Lala 1, Lovi 2, Meli 5, Őri Adrienn 1,

Képek:

-Dunaferr oldal képei

-Ortó János képei a ferlingbernadett.hu oldalon

-V-man fotói



Dunaferr NK - Győri Audo ETO KC 33-30 (17-15)

Szenzációs játékkal, három góllal győzte le csapatunk a bajnoki címvédő Győr együttesét. Detti vezérletével, esélyt sem adtak a vendégeknek, s végül 33-30-ra győztek a rangadón.

Ahogyan várható volt, telt ház, remek hangulat fogadta a csapatokat az izgalmasnak ígérkező mérkőzésen, ugyan az ETO szerezte meg a vezetést, de Detti bombája, majd gyors indításból lőtt második gólja után is a mieink örülhettek, azaz gyorsan sikerült a fordítás. A vendégek Bódi és Bradeanu találataival tartották a lépést Dettivel (aki 6. percben már négy találatnál járt), de miután Ritus és Ivett is feliratkozott a góllövőlistára, már két góllal vezettek a piros-fehérek (6-4).
A folytatásban is öldöklő maradt a küzdelem, de újra jött a parádésan játszó Detti, s miután Piga is bevert egy gyors indulást, a félidő derekán már időt kellett kérnie a vendégek mesterének (10-7).
Ez sem segített azonban a címvédőn: a piros-fehérek fogcsikorgatva küzdöttek megállás nélkül, és rettentő taktikusan, fegyelmezetten játszottak – a folytatásban is a mieink akarata érvényesült. Detti továbbra is káprázatos formában játszott, de Ivett átlövése, majd Ritus szép pattintottja (a passz sem volt akármilyen Pigától) után is örjöngtünk. –Óriási magabiztossággal tartotta előnyét Kovács Péter gárdája. Az utolsó percekben jutott némi játékvezetői jóindulat a vendégeknek, ám a Győr az utolsó pillanatokban szerzett hetesgóllal is csak két gólra tudott felzárkózni a remekül játszó Dunaferr mögé (17-15).

A második játékrészt is jól kezdte csapatunk, hiszen Ritus két gólt is szerzett. Sirina két fontos védését követően ismét tomboltunk az egész csarnokkal együtt. Újra meglódult együttesünk, s Meli duplájával már négy góllal növelte előnyét a Dunaferr – és bár ekkor még rengeteg volt hátra a találkozóból, már ekkor érezni lehetett, hogy ezen az estén csak a fáradtság állíthat gátat csapatunknak, az ETO nem (21-17).
Megijedtünk picit, amikor a játékrész derekára Vérten és Görbicz is egy percen belül talált be az egyébként jól védő Sirina kapujába, de aztán ismét valamivel nyugodtabban nézhettük a meccset: előbb Meli, majd Detti és Ritus lőtt bombát a vendégek kapujába, s valósággal felrobbant a csarnok, amikor az 50. percrben ötgólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző (29-24).
Kitti állt a kapuban és szenzációsan kezdett a pályán és ezt folytatta a meccs egész végjátékában is. Átlövést fogott és ziccert hárított.
Két és fél perccel a meccs vége előtt Meli ötödik bravúros gólját is megszerezte, már mindenki számára világossá vált, hogy ezen az estén csak a Dunaferr nyerhet. Detti bedobta tizennegyedik gólját, a lefújás után valósággal elszabadult a pokol: végig vezetve, csupaszív, odaadó, ugyanakkor rendkívül harcos, taktikus és fegyelmezett játékának köszönhetően 33-30 arányban legyőzte csapatunk a bajnoki címvédőt!!


Ivett 2, Detti 14, Lala 1, Piga 2, Lovi 2, Meli 5, Ritus 6, Őri Adrienn 1

GYŐZÖTT A SZÍV! SZENZÁCIÓSAK VAGYTOK!


Képek a meccsről:

- Paha képei

- Ortó János képei a ferlingbernadett.hu oldalon

- Dunaferr oldal képei





DVSC - Dunaferr NK 23-25 (9-15)

A tét hatalmas volt, hiszen mindenki tudta: egy esetleges győzelemmel komoly előnybe kerül csapatunk a harmadik helyért folyó harcban, de a hazaiak is nagyon fogadkoztak, hogy visszavágnak a tavalyi rájátszásban elszenvedett hazai vereségért.

Csapatunk már az első hazai támadást megakadályozta, s Gabó, valamint Mörtel Reni góljaival gyorsan meglépett két góllal. Bár a házigazdák gyorsan szépítettek, a folytatás egyértelműen a mieinkről szólt. Együttesünk remekül védekezve állta útját a debreceni rohamoknak, míg támadásban Őri Adrienn, Detti, Mörtel Reni és Lovi vágott be egy-egy bombát Vorozscova kapujába, ekkor már öt góllal ellépett a Dunaferr (1-6).
Az időkérés sem segített a hazaiakon, s bár a félidő derekára egy-két újvárosi hibának köszönhetően felzárkóztak négy találatra (4-8), az ideiglenes megingáson hamar túllépett csapatunk, s a remekül védő Sirina, valamint a gólerősen játszó Mörtel Reni és a csereként beálló Meli góljaival ismét alaposan elhúztak vetélytársuktól (5-11).
Félidőben 9-15-re vezetett csapatunk!

A második harminc percet is góllal kezdte együttesünk, de ekkor semmi sem utalt még arra, hogy a folytatásban gyakorlatilag szerepet cserélnek a csapatok. A hazaiak kapujába Király állt, aki egymás után több dunaújvárosi lövést is hárított, ráadásul a mieink egyre több ziccert is hibáztak, így ahelyett, hogy tartani tudták volna előnyüket, rohamosan csökkenni kezdett a két gárda közti különbség. Ötpercnyi játék után már csak négy gól volt az előnyünk, míg a 40. percre már három fára zárkózott fel a remekül küzdő Debrecen (14-17).
Ebben az időszakban a mieink támadójátéka akadozott igazán, de védelemben is elkövettünk pár hibát de tartani tudtuk a vezetésünket (18-20).
Elfáradt Csapatunk, elsősorban támadásban hibázott sokat, ráadásul a csereként beálló Kitti eszén is gyakran túljártak a debreceni lövők, így amikor már csak öt perc volt hátra a találkozóból, a mérkőzésen először kiegyenlített a Loki (21-21).
A véghajrában nem remegett meg a mieink keze, újra vezetéshez jutott a Dunaferr, s innentől már csak azért kellett izgulnunk, nehogy fordítson a Debrecen. Ritus, Lovi és Lala góljaival tartották egygólos előnyüket, majd az utolsó percben, mikor a legjobban kellett, a lányok kihasználták a hazaiak technikai hibáját, s Detti hetesével gyakorlatilag eldöntötték a találkozót – végül két góllal, 25-23 arányban hódította el a rangadó fontos pontjait csapatunk.


Lovi 3, Gabó 1, Mörtel Reni 6, Lala 3, Detti 4, Ivett 1, Ritus 3, Őri Adrienn 1, Meli 3


Szép volt Csajok!





Rosztov-Don-Dunaferr NK 24-26 (10-15)


A sorsolás úgy hozta hogy csapatunknak az orosz Don Rosztov csapatával kellett megküzdenie az EHF-kupában a 16 közé jutásért.

Dunaújvárosi vezetéssel kezdődött a meccs Rosztovban: villámrajtot vettek a mieink,Meli és Detti góljával 2-0 arányú vezetésre tett szert csapatunk. Sajnos a bemelegítés során Lala kisebb bokasérülést szenvedett, de rögzítették a lábát és vállalta a játékot!

Mörtel Renáta kiállítása után 3-1-es dunaújvárosi vezetésről 3-3-ra módosult az állás. A Dunaferr azonban továbbra is vezérli a meccset, a visszatérő Mörtel Renáta átlövésből juttatta ismét vezetéshez a mieinket (3-4)
Elszáguldott a Dunaferr a félidő derekára orosz ellenfelétől. Mörtel valósággal ellenállhatatlan, újabb három góllal iratkozott a góllövők listájára, mellette Lala is betalált, miközben a Dunaferr-védelem az előzetes ígéretekhez híven kőkeményen állja a rosztovi rohamokat.
Nőtt az előny, miközben egyre inkább kitűnik a két csapat közötti tudáskülönbség, az oroszok nem bírtak a védelmünkkel. A különbség így is nőtt, Ira büntetőt hárított, továbbá lehetőséget kapott Nagy Ivett és Gerstmár Renáta is.

Bizonytalanabb lett a Dunaferr támadójátéka, sajnos feljebb zárkózott az ellenfél, de Ivett újra négy gólra növelte a Dunaferr előnyt (8-12)
Ötgólos, megnyugtatónak tűnő vezetéssel fejezte be az első játékrészt csapatunk.
Az első félidő alapján elmondható, hogy igazolódtak Kovács Péter vezetőedző elképzelései a találkozóval kapcsolatban: kemény, hajtós fiatal orosz csapat az ellenfél, ám a Dunaferr felé billen a mérleg,mert könnyen zavarba hozható a Rosztov Don.
Sajnos a második felvonás nem úgy alakult ahogy vártuk. Újra bizonytalankodott támadásban a Dunaferr - még büntetőt is hibázott csapatunk -, a Rosztov pedig könyörtelenül kihasználta a megingásokat. Feljöttek az oroszok három találatra (13-16)
Megrázta magát együttesünk és csak két gólt dobtak az oroszok,Ritus, Lovi és Piga újra megtalálta a gólövő formát, összesen ötöt rámoltak be négy perc alatt a rosztovi hálóba. Az előny ismét megnyugtatóvá vált(15-20)

Bombabiztosan tartja ötgólos előnyét együttesünk.Piga két hetest is kiharcolt - a büntetőket Detti értékesítette.
Visszatámadott a Rosztov, s újra feljött négy gólra. Fontos pillanatban szerzett gólt Rena (25-20)
Hiába vezetett már hat góllal is a meccs célegyenesébe fordulva csapatunk, az utolsó öt percet sajnos elrontotta a Dunaferr. Támadásban és védekezésben is "elkényelmesedett" az együttes. A végjáték így roppant izgalmasra sikeredett: a Rosztov könyörtelen véghajrát indított, s négy gólt lőtt az utolsó periódusban, míg a mieinknek egyszer sem sikerült a hálóba találniuk. A biztos vezetésnek hála azonban még így is megnyerték az összecsapást, igaz, mindössze 26-24 arányban győzött a Dunaferr.


Dunaferr NK - Rostov-Don 30-16 (19-11)

Már az első percekben megroppantották ellenfelüket. Sirina jól védett, a piros-fehérek kiválóan védekeztek, s a gyors ellentámadásokból előbb Ivett, majd Gabó, Lovi és Lala is könnyű gólokat dobott, így amikor az 5. perchez értünk, már négygólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző (4-0).
A vendégek próbálkoztak rendületlenül, s pár újvárosi hibát kihasználva fel is jöttek három találatra (6-3)
A folytatásban egy ideig még tartani tudta négy-ötgólos hátrányát a nagyon fiatal orosz csapat, de ahogy közeledett a játékrész véghajrája úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy nincs egy súlycsoportban a két együttes.
Két perccel a félidő vége előtt már megvolt a tíz közte (19-9), s bár az utolsó percben kétszer is betaláltak a vendégek, a továbbjutás kérdése az első harminc percben eldőlt (19-11).
A szünet után sem változott a kép, Ivett, Lala, s a hétmétereseket kíméletlenül értékesítő Őri Adrienn góljaival ismét rákapcsolt együttesünk, s a 37. percre megint 10 volt közte. (23-13)
Az oroszok ekkor egy picit elveszítették a fonalat, több durva szabálytalanságot is elkövettek, de ezért rendre meg is kapták a jogos kiállításokat, s ezeknek köszönhetően ismét csak tovább nőtt a különbség a két gárda között.
Kitti állt a kapunkban a második játérész második felétől és szenzációs teljesítményt nyújtott. Hetest, ziccereket hárított. Nem engedte be a labdákat.
A véghajrában másfél percig hármas emberelőnyben is játszhattak az oroszok, de ezt is kivédekezte csapatunk sőt, tovább növelte vezetését, s végül kiütéses, 30-16 arányú győzelemmel zárta a végig sima találkozót.
Kettős diadallal jutott az EHF Kupa legjobb tizenhat csapata közé.

Lovi 3, Gabo 1, Mörtel Reni 3, Lala 4, Detti 3, Ivett 3, Őri Adrienn 8,Ritus 1, Rena 1, Piga 1, Meli 2

Szép volt Lányok!


Gerstmár Reninek ez volt az utolsó meccse a Dunaferrben, mert Hódmezővásárhelyen folytatja tovább,hisz ott játszik is...remélem mihamarabb viszont látjuk Csapatunkban! Siess vissza Rena!



2006. 12. 28-29. Vasas-Kupa

Dunaferr-Hypo 35-33 (17-16)

A Vasas otthonában sorra kerüt viadalon hat együttes mérkőzött meg egymással. Együttesünk a "B" csoportba kapott besorolást, ahol a házigazda Vasas mellett az osztrák Hypobank együttesével is megmérkőzött, míg az "A" csoportban a dán Randers, a Ferencváros és a német Lipcse együttese csapott össze.
Kittiék először az osztrák bajnok Hypo ellen kezdték meg a csoportmeccsek csatározásait, s ahogyan arra számítani is lehetett, a találkozó hatalmas küzdelmet, nagy izgalmakat hozott. Kitti szenzációsan védett, hetest fogott,ziccereket hárított. A két gárda szinte egész mérkőzésen át kitartóan űzte, hajtotta a másikat, de egészen a véghajráig megtippelhetetlen volt, hogy ki szerzi meg döntőbe jutáshoz elengedhetetlen győzelmet. Bár a félidőben a mieink álltak jobban egy találattal (17-16), a második játékrészben is folytatódott a presztízscsata, melyből végül a mieink jöttek ki jobban. Köszönhetően elsősorban annak, hogy a találkozó véghajrájában a Csapatunk pontosabban, s eredményesebben játszott ellenfellénél, így az utolsó percekben szerzett gólokkal, végül 35-33 arányban sikerült hozni a meccset.

Detti 9, Őri Adrienn 8, Lala 5, Meli 4, Gabo 3, Angi 2, Lovi 2, Ritus 1, Ivett 1


Vasas-Dunaferr 22-23 (8-14)

Magabiztosan kezdtük a mérkőzést. Kitti állt a kapuban és folytatta azt a kiemelkedő teljesítményt amit a Hypo ellen nyújtott.Detti fantasztikusan játszott, csak úgy vágta be a gólokat.
Mikor elkezdődött a második félidő, mintha nem is mi léptünk volna pályára mert 10 perc alatt sikerült dobnunk 1 gólt, míg a Vasas kiegyenlített.
Rettentő izgalmasra sikeredett a második játékrész, nem tudtunk ellépni a Vasas elől és az eredményjelző mindig 1 vagy 2 gól különbséget mutatott.
Majd belehúztak a Lányok és nem hagyták magukat. A végeredmény 22-23 lett. Nem volt könnyű meccs.

Detti 9, Gabó 4, Meli 3, Piga 2, Lovi 2, Őri Adrienn 2, Lala 1


Dunaferr-Fradi 32-34 (18-14)

A Vasas Kupa fináléjában a Dunaferr és a Fradi lépett pályára, és már csak a presztízs miatt is komoly meccsre számíthattunk. Akárcsak a Vasas elleni meccset, a finálét is jobban kezdte ellenfelénél a Dunaferr, igaz hiába vezetett az első játékrész nagyobb részében a piros-fehér Csapat, a Fradi csak nem akart leszakadni (9-8). A játékrész véghajrája viszont a mieinknek sikerült jobban, majd négygólos előnnyel vonulhatott a tízperces pihenőre (18-14).
A második játékrész elejét viszont nagyon megnyomta a Ferencváros, s miközben a mieink többet hibáztak a kelleténél, nemcsak felzárkóztak a zöld-fehérek, hanem a vezetést is átvették (21-23). A kemény összecsapás végén is a Fradi örülhetett, mert a folytatásban tovább növelte előnyét – hiába hajrázott nagyot a Dunaferr, két gólt megtartottak előnyükből a fradisták, így 34-32 arányban ők nyerték a meccset – s ezzel együtt a hatcsapatos nemzetközi viadalt is.


Detti 8, Rena 6, Piga 2, Lovi 1, Lala 1, Ivett 1, Gabó 1

A Digi TV-Vasas Kupa végeredménye:

1. FTC
2. Dunaferr NK
3. Hypo NÖ
4. Randers
5. Lipcse
6. Vasas





Kiskunhalas NKSE - Dunaferr NK 30-34 (14-19)


Muszáj volt győzni! A tét a biztos felsőházban maradásé volt! De a Lányok megfelelő elszántsággal léptek pályára és már az 5. percben 0-4 volt az állás.
Mind támadásban mind védekezésben jó volt Csapatunk és nem hagyták magukat egy percre sem! Majd a hazaiak észbe kaptak és egymás után 3 gólt is lőttek nekünk.
Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd kiegyenlítettek a halasiak és át is vették a vezetést. (11-10)
A félidő végére összekaptuk magunkat és Detti, Lala, Lovi és Mörtel Reni találataival 14-19-et mutatott az eredményjelző a félidő lefújásakor.
A második 30 percben már egyszer sem vezetett a Kiskuhalas, sőt! Már biztos volt, hogy mienk a bajnoki két pont. (15-23)
Kitti az első félidőben és a másodikban is pályára lépett, hogy hárítsa a büntetőt. És ez így is történt. Mind a kétszer mikor beállt a kapuba védett. Mert sajnos csak 5 perc lehetőséget kapott Kovács Péter edzőtől.
Szép, izgalmas csatában 30-34-re nyertük meg a meccset. Szép volt Csajok!

Lovi 5, Mörtel Reni 7, Lala 6, Detti 7, Ivett 1, Piga 1, Meli 2, Ritus 2, Őri Adrienn 3



Dunaferr NK - Békéscsaba 33-21 (19-7)


Újabb kiütéses győzelmet arattunk, most a Békéscsaba csapata felett.
Fantasztikusan kezdték a Lányok a mérkőzést, ellenfelüket nem is engedték a kapunk köztelébe a 8. percig
Majd rohamosan gyártottuk a gólokat, így még többre duzzadt a különbség a két Csapat között.
Ira kezdett a kapuban, nem is rosszul. Majd Kitti áltt a kapuban és ismét bravúrozott, parádézott a kapuban.
19-7-es eredménnyel vonultak le a Csajok a félidőben a pályáról.
A második játékrészben jól elhúztunk (29-14)
Kovács Péter mindenkinek lehetőséget adott és aki akart és tudott bizonyított!
A végeredmény 33-21 lett! Szép volt Csajok, hasonló folytatást!

Lovi 2, Piga 1, Lala 2, Detti 6, Ivett 3,Ritus 3, Adrienn 7, Reni 3, Sveta 4, Meli 2




Dunaferr NK- Makó 35-16 (13-8)


Kitti kezdett a kapuban és szenzációsan védett az egész mérkőzés alatt. Ziccereket és heteseket hárított. Kitünő teljesítményt nyújtott a pályán.
A 12. percig a makói csapat vezetett (3-4). De ez nem tartott sokáig, mert Csapatunk " észbe kapott" és felvette a meccs ritmusát (7-4).
Öt perccel a játékrész vége előtt még mindig csak két gól volt a mieink előnye (10-8). A véghajrára azonban összekapta magát a csapat, hiszen Kitti parádézott, míg Lovi és Gabó is gyors indításból ért el gólokat, így a szünetre már megnyugtató előnnyel vonulhattak Kovács Péter tanítványai (13-8).
Detti, Ivett és Lovi révén négy perc alatt négy gólt lőttünk. Lovi ötödik gólja után már megvolt a tiz különbség (19-9), mivel támadásban és védekezésben is remekelt együttesünk, folyamatosan nőtt a két gárda közti különbség. Kitti ráadásul szenzációs volt a kapuban, így a vendégek sokáig csak büntetőből voltak képesek bevenni az újvárosi kaput (27-12).
A végeredmény 35-16 lett!

Szép volt Csajok!

Lovi 5, Mörtel Reni 2, Detti 6, Ritus 3, Lala 4, Meli 4, Gabó 1, Piga 1, Adrienn 3, Angi 2, Ivett 3, Svetlana 1.


Hódmzővásárhely- Dunaferr NK 25-23 (17-12)

Rengeteg hibával játszottunk Vásárhelyen.
A hazaiak az első pillanattól fogva vezettek és ezt tartották is az utolsó percig. Sajnos esélyünk sem volt a győzelemre.
Már a meccs kezdősípja után 5 perccel eldőlt, hogy nehéz 55 perce lesz a lányoknak. És ez így is történt. Hibát hibára halmoztunk se a védekezésünk, se a támadásunk nem volt jó.
" Nem voltunk ott fejben és ez eldöntötte az egész mérkőzést" - mondta Kitti a meccs után.
A nyolcadik percre már ötgólos előnyre tettek szert(8-3). A folytatásban egy picit magához tért Csapatunk és a csereként beállt Kitti védéseinek is köszönhetően feljöttünk két gólra (8-6), de ezt követően ismét Kiss Szilárd gárdája vette kezébe a meccs irányítását. A 20. percben már 6 gólós előnyre tettek szert a vásárhelyiek (15-9).
A félidőben 17-12-t mutatott az eredményjelző.
Majd a második félidőben úgy látszott Csapatunkon, hogy még nincs minden veszve és sikeresen kezdték a 31. percet. Feljöttünk 17-15-re. Majd meglógott a Vásárhely, öt perccel a találkozó vége előtt már szinte biztos volt a hazaiak sikere (24-19).
Meccs lefújásakor 25-23 volt az állás.

Kiss Szilárd : Kovács Péter 2-0

Lovi 3, Lala 1, Mörtel Reni 2, Gabó 2, Ritus 1, Detti 5, Adrienn. 9


Dunaferr NK - FTC 30-26 (15-13)
2006.10.18

Fantasztikus győzelem!


Megállítottuk a Ferencváros csapatát a 100 %-os menetelésben a bajnokságban.
Az első találat a mi hálónkba érkezett, de a meccs lefújásáig ez volt az egyetlen pillanat amikor azz ellenfél vezetett.
Sirina állt a kapunkban és lenyügözően teljesített.
A 10. percben már 5 gól volt a hátránya a Fadinak (7-2). A 20. percben 11-6 volt az állás, tombolt a közönség.
De a vendégszurkolók egy percre sem hagyták abba csapatuk bíztatását.
Majd elkövettünk 1-2 hibát és feljöttek a vendégek 13-12-re. Az első játékrész vége azonban a mienk volt és 15-13-at mutatott az eredményjelző!

A második félidőben Kittit beküldte Kovács Péter egy büntető kivédésére, de sajnos sikertelenül!
Mörtel Renáta csak úgy lőtte a bombáit, de nem hagyta magát az FTC és mindig a nyomunkban jártak. (17-16)
A végjátékra összeállt a Dunaferr védekezése és újra minden ment a maga rendje szerint.(27-21)
A Fradi nem adta fel és sikerült izgalmassá tenniük az utolsó pár percet.(28-26)
De a véghajrában Mörtel Renáta bevágta a 11. gólját ezzel pontott tett a meccs végére.
Így lányaink 30-26-ra megverték az eddigi veretlen Ferencvárost!

Lovi 1, Lala 1, Detti 3, Piga 4, Mörtel Renáta 11, Gabó 2, Őri Adrienn 2, Ritus 2, Meli 3, Reni 1,




Győr - Dunaferr 30-20 (13-9)
2006.10.17. 17:23


Mostanában semmi sem jön össze....

Nem kezdte rosszul a mérkőzést csapatunk, s bár a hazaiak Görbicz góljával hamar megszerezték a vezetést, a zöld-fehérek találatára Lovi és Detti válaszolt, így gyorsan sikerült a fordítás. Ugyan a vendéglátók Sirina bravúrjai ellenére is egyenlíteni tudtak, Lovi, Lala, Őri és Baba góljai után is örülhetett a dunaújvárosi kispad és az első játékrész derekához érve még mindig a mieinknél volt a minimális előny (6-7).

Mi egyszer találtunk be a győriek kapujába, míg nekik ez hatszor sikerűlt.Hazai előnyt mutatott az eredményjelző (13-8).
Ugyan a véghajrában Őri hetesével sikerült egy góllal közelebb kerülnünk a hazaiakhoz, a szünetre így is biztos előnnyel vonulhatott az ETO, igaz, ebben komoly része volt a mieinknek is, akik a játékrész második felében mindössze két gólra voltak képesek (13-9).

Bár a második harminc percet mindkét csapat gyors góllal kezdte de hamar az látszott, hogy a Győr más tempóban játszik, mint az első félidőben, hiszen miközben Ferlingéknek minden egyes helyzetért meg kellett küzdeni, addig a zöld-fehérek egymás után háromszor is betaláltak a dunaújvárosi kapuba – pillanatok alatt hatgólosra hizlalva előnyüket (16-10). Kitti állt a kapuban, de sajnos nem nagyon mnet ma neki a játék, de lesz ez még így sem! A véghajrát azonban ismét a vendéglátó bírta jobban, s nyitott védekezésével rendre megoldhatatlan feladat elé állította a piros-fehéreket. Az utolsó tíz percet 6-2-re nyerte az ekkor már felszabadultan, nyugodtan játszó hazai csapat, míg a mieink továbbra is csak szenvedtek, így végül tízgólos győri sikerrel ért véget a rangadó (30-20)

Rettenetesen sajnálom, borzasztó volt...

Lovi 2, Detti 5, Baba 2, Lala 2, Őri 6, Ritus 1, Svetlana 2,


Dunaferr- Vasas 27-27 (13-11)
2006.10.01.

Óriási küzdelem volt, nem erre számítottunk! Osztoztunk a pontokon.

Otthon fogadtuk a Vasas Csapatát, abban a hitben, hogy nem kell végig izgulnunk a meccset. De sajnos ez nem így történt. Egy pontot rabolt tőlünk a kék-piros Csapat.
Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, 2 góllal vezettünk is. Kitti állt a kapunkban az első 20 percben, de sajnos nem ment valami jól a játék, így Kovács Péter lehozta a pályáról és Irinát küldte be. Majd Őri Adrienn kiállításával már vezetett a Vasas az 5. percben.
De visszaállt a rend, Detti és Lala találatával 6-4-re mi vezettünk.
Majd Tomori és Nagy Kriszta találataival feljöttek a vendégek 7-7-re. De szerencsére a félidőt 13-11-es állással fújták le.
A második 30. perc rettenetesen kezdődött és ez folytatódott is végig a második félidő alatt. Rengeteget hibáztunk, sok ziccert hagytunk ki, mellé lőttünk, kapkodtunk. Kitti bejött egy hetes védésre, de sikertelenül.
El is húzott 21-23-ra a Vasas. Tomori és Nagy Kriszta volt a vezére a Csapatnak, mint nálunk Detti!
Mindig mi mentünk az eredmény után, ha egyenlítettünk, akkor Ők válaszul dobtak egy gólt. 26-27 volt az állás 29:58 óra állásnál, megállították az időt , szabaddobást ítél a két bíró. Mörtel Renáta végezte el és a meccs lefújása előtt 2 másodperccel betalált a kapuba, így 27-27 lett a végeredmény! Huhh! Egy pontot engedtünk a Vasasnak!

Lovi 3, Adrienn 7, Detti 5, Ritus 3, Lala 1, Ivett 1, Piga 2, Mörtel 4, Svetlana 1


Kőbányai Spartacus- Dunaferr 16-26 (7-13)
2006.09.29. 10:46

Könnyű győzelem

Megemlékezéssel indult a mérkőzés, mert sajnálatos módon elhunyt A Bp. Kőbányai Spartacus SC Szakosztályvezető elnöke. Egy perces néma csenddel emlékeztünk rá.
A Kőér utcában már az elején eldőlt, hogy mi nyerjük a meccset! Először csak kóstolgattuk ellenfelünket, majd beindultunk! Sirina állt a kapunkban. Az 5. percben már 0-4 volt az állás.
Őri Adrienn 9 gólt lőtt a házigazdáknak. A második félidő utolsó 10. percében Kitti védte a hálónkat és gyorsan be is mutatkozott azon a mérkőzésen, mert pont labdát szerzett a vendéglátó Csapat és rohant a kapunk felé a Spari egy játékosa, de Kitti gyönyörűen hárította a ziccert!
Majd a mérkőzést 16-26-ra nyerte Csapatunk!

Lala 3, Detti 2, Ritus 3, Ivett 3, Adrienn 9, Angi 1, Baba 3, Reni 1, Meli 1

Gratula a Lányoknak!



Dunaferr- DVSC 28-23 (14-12)
2006.09.25. 15:17

Magabiztosan nyert Csapatunk a Loki ellen!

Dunaújvárosban fogadtuk a DVSC Csapatát.
Kitti kezdett a kapunkban és gyorsan meg is fogott 2-3 labdát, így az eredmény már 3-0 volt. A debreceniek rengeteget hibáztak és ezt ki is használt a a Dunaferr. Védekezésünk és támadásunk egyaránt pontos volt és magabiztos. Nem engedtük, hogy a Loki átvegye a vezetést, habár nagyon jöttek fel, de a félidő 14-12-vel zárult.
A második játékrészben Ira lépett pályára, majd a meccs vége felé fel is vette a mérkőzés ritmusát és védte a DVSC lövéseit.
Szerencsére nem kellett aggódnunk, hogy esetleg nem a mienk a meccs, mert már 21-16-ra vezettünk. Nagy Ivett szenzációsan játszott és az utolsó 2 szuper lövésével és góljával megadtuk a " kegyelem döfést" a Lokinak.
Így a végeredmény 28-23 lett!
Szép volt Csajok, ismét!

Lovi 2, Lala 5, Ivett 4, Detti 5, Ritus 4, Adrienn 8



Cornexi- DUNAFERR 31-29 (18-14)
2006.09.18. 12:51

Ennek nem így kellett volna történnie!
Székesfehérváron, a Cornexi-Alcoa fogadta Csapatunkat vasárnap.
Nem mondom, hogy sima meccsre számítottunk, de erre azért mégsem….
Fantasztikusan kezdett Csapatunk, de sajnos a folytatásban (5.perc) Paula egy védésénél, összeesett és le kellett vinni a pályáról. Nagy valószínűséggel sajnos elszakadt a keresztszalagja, ezért nem is tudott visszatérni a pályára. Ez végzetes volt. KITTI-t NEM nevezte Kovács Péter a meccsre, így Irának kellett (volna) bizonyítania a kapuban. Sikertelenül. Ha 4 labdát fogott akkor talán még sokat is mondok. Nem szívesen írok ilyet, de szerintem, ami nem megy azt nem erőltetni...
FERLING DETTI-nek külön GRATULÁCIÓ, mert szokásához híven szenzációsan játszott és húzta magával a Csapatot. 9 gólt lőtt, de sajnos ez sem volt elég ahhoz, hogy boldogan távozzunk a Csarnokból.
18-14-zel zárult az első félidő. A második játékrészben valahogy nem tudtuk átvenni a vezetést, minden lövésünk vagy kapufa volt, vagy belelőttük a kapusba. A székesfehérvári gárdának minden lövése bejött...
1-2 góllal mindig ment a Cornexi, nem tudtunk felzárkózni. Még így is lett volna lehetőség az egyenlítésre, de a kulcspillanatokban ziccereket hibáztak a lányok és több bosszantó technikai hiba is akadt. Eladott labdák stb.
Majd meccs lefújásakor 31-29 volt az állás a fehérváriak javára.

Lovi 6, Adrienn 4, Detti 9, Baba, Lala 1, Meli 1, Ritus 1, Reni 1, Ivett 2, Mörtel Renáta 4.

PAULA MIHAMARABBI GYÓGYULÁST KÍVÁNOK NEKED!!!!!!

SZÜKSÉGÜNK VAN RÁD!


Dunaferr-Kiskunhalas 29-21 (16-11)
2006.09.14. 12:56

Megállíthatatlanok vagyunk és támadunk!

Második bajnoki mérkőzésünkön már Mörtel Renáta is piros-fehérben lépett pályára, hisz ezt a szezont a Dunaferr Csapatában kezdte meg. Reméljük megérte!
Magabiztosan kezdte Csapatunk a mérkőzést (4-1) , majd a folytatás nem így történt, mert a halasiak át is vették a vezetést (4-6)
Paula remekül védte a hálónkat, ziccereket; heteseket hárított.
És simán betalált az ellenfél kapujába, megint! Hihetetlen!!
A 25. percre már megnyugtató előnyre tett szert csapatunk ( 13-8)
Félidő lefújásakor 16--11 volt az állás.
Második játékrészben is Paula állt a kapunkban. Csak a 22. percben lépett pályára Kitti. Szokásához híven rögtön hárított is!
Így a végeremény 29-21 lett!
Szép volt Csajok, nem kegyelmezünk senkinek!

Paula 1, Lovi 5, Piga 1, Lala 2, Detti 2, Meli 2, Adrienn 9, Ritus 7,



Békéscsaba-Dunaferr 14-33 (7-19)
2006.09.11. 13:54

Kiütéssel nyertünk Csabán! A kezdet szép, a folytatás még szebb lehet!

Első bajnoki mérkőzésünket idegenben, Békéscsabán játszottuk. Kiütéssel vertük Csabát. Piga és Kitti volt a kimaradó ember a mérkőzésen.Reméljük ez nem sokszor fordul elő!!!
Első félidőben Paula lépett pályára, hogy védje a hálonkat. 7 gólt kapott és egyet lőtt!!! Nem figyelt a békéscsabai kapus, ezt Paula észrevette, majd bedobta az ellenfél kapujába a labdát. Szép volt! És persze könnyedén védte a csabai lövéseket.
11-1-es Dunaferr vezetésnél már az is belefért, hogy kicsit lazuljanak a Csajok és nem hajtották magukat teljesen szét. Az első félidő végén 7-19 volt az állás. Majd a második játékrészben Ira állt a kapunkban. Szintén 7 gólt kapott. /ez így volt megbeszélve :)/
Meccs lefújásakor 19 gól volt a különbség, tehát a végeredmény: 14-33 a pici Dunaferrnek! Szép volt Csajok, csak így tovább!!

Paula 1, Meli 2, Lala 3, Detti 5, Baba 2, Adrienn 5, Lovi 2, Gabó 1, Ritus 3, Reni 4, Svetlana 3, Ivett 2



Utolsó helyen
2006.09.04. 11:49

Utolsó helyen végzett kis Csapatunk Németországban

A Dunaferr NK három napos tornán vett részt a németországi Bad Urachban, ahol sajnos csak az utolsó helyet szerezhették meg.
A Hypo és a Togliatti elleni mérkőzéseket követően még két találkozó várt együttesünkre a Sika Kupa második játéknapján, méghozzá a Brassó és a Szkopje csapatai ellen. A román gárda keretében egyébként egy ismerőst is köszönthettek a mieink, hiszen csapatuk volt hálóőre, Michaela Cracana jelenleg a Brassó kapusa. Sajnos a találkozót követően is ő lehetett boldogabb, hiszen jelenlegi és volt csapatának mérkőzését a Brassó gárdája nyerte 15-10-re, ami egyben azt is jelentette, hogy csapatunknak a többi meccs kedvező eredményére, valamint egy Szkopje elleni győzelemre is szüksége lett volna ahhoz, hogy elkerülje az utolsó helyet.
Utóbbi össze is jött, hiszen a nap zárómérkőzésén, nagyon magabiztosan, jó játékkal győztük le a Szkopje gárdáját 17-11-re, de a többi mérkőzés eredménye nem úgy alakult, hogy az a mieinknek kedvezzen, így együttesünk két győzelemmel és négy vereséggel, az utolsó helyen végzett a hétcsapatos nemzetközi tornán.
A viadalt követően természetesen Kovács Péter vezetőedző is értékelte csapata teljesítményét.
- Azt talán mondanom sem kell, hogy a németországi torna remekül szolgálta felkészülésünket az előttünk álló szezonra. Már a torna előtt is elmondtam a játékosoknak, hogy egy-két győzelemmel már elégedett lennék, hiszen ezúttal nem az eredmény volt az elsődleges célunk, hanem a csapat építése. Egyedül a Togliatti elleni mérkőzés miatt vagyok bosszús, hiszen az a mérkőzés végig a kezünkben volt, s komoly taktikai fegyelmezetlenség miatt szenvedtünk végül vereséget. Kesergésre ezzel együtt nincs okunk, nagyon fontos sorozat volt ez számunkra, hiszen sikerült felderíteni hiányosságainkat, melyeket a közeljövőben igyekszünk minél gyorsabban és minél jobban kijavítani.
Kitti a Hypo és a Szkopje ellen játszott.
forrás: Dunaújvárosi online



Legjobb helyen maradt a kupa!
2006.08.29. 12:52

Méltó megemlékezés volt Csajok!

Másodszorra került megrendezésre a Kulcsár Anita Emléktorna, melyen a mi Csapatunkon kivül részt vett az ukrán Uzsgorod, az osztrák Hypo és a Győri Audi KC csapata.
Az első meccset az Uzsgorod csapatával vívtuk.
Sima győzelem volt,a csajok jól játszottak és még tartalékolhatták is erejüket a másnapi Győr elleni mérkőzésre. Kitti aznap nem lépett pályára. Ira és Paula állt a kapunkban. Azt megjegyezném, hogy Paula 30 perc alatt 4 gólt kapott!!

Dunaferr-Uzsgorod 25-11 (12-7)
Lala 5; Reni 3; Baba 2; Adrienn 6; Lovi 2; Gabó 2; Ritus 4; Angi 1; Ivett 1
Detti nem játszott, mert belázasodott.:(

Másnap a Győr ellen léptünk pályára. Izgalmas meccsre számítottunk, és ez így is történt. Bár a Dunaferr végig vezetett mégsem nyugodhattunk meg egy percre sem.
Az első félidőben Kitti védte a hálónkat. Szenzációsan! Hihetetlen teljesítményt nyújtott.
Öröm volt nézni!( Századszorra is gratulálok neki:)Meccs lefújásakor 30-28 volt az állás, nekünk!
Szép volt Csajok!
Detti 3; Lala 4; Ritus 1; Meli 3; Baba 3; Lovi 1; Reni 5; Piga 2; Adrienn 7; Ivett 1

A harmadik találkozón a Hypo ellen játszottunk, egy döntetlen is elég lett volna a győzelemhez,de a Csajok nyerni mentek a pályára!
Mondanom sem kell, hogy Kitti szenzációsan védett és mindezek után skandálta a közönség a nevét! (Legnagyobb örömömre:)
A mérkőzés 60. percéig szoros volt az állás.
A félidő 14-13-as vezetéssel zárult. A második félidőben a Hypo jobban játszott, nekünk szétesett a védelmünk, de összeszedték magukat a Csajok és nem hagyták elmenni az ellenfelüket s a végeredmény 28-28 lett. Mienk a kupa!!
Detti 6; Adrienn 5; Reni 4; Lala 3; Meli 3; Rita 2; Lovi 2; Baba 1; Gabó 1; Ivett 1

Szép volt Csajok! A legjobb helyre került a kupa!

Méltó megemlékezés volt!
Sosem felejtünk el Anita!!



Összesítésben 2-1
2006.08.09. 15:02


Duplán vertük a győrieket!

Kétszeres győzelmet arattuk a győri gárda ellen 08. 04-én.
Délelőtt simán nyertünk és ez délután is ugyanígy történt.
A 10:30-kor kezdődő meccsen hatalmas lendülettel kezdtek lányaink. Egyik csapat sem úgy játszott, hogy ez "csak" egy edzőmérkőzés, hanem igenis teljesen komolyra véve a játékot, ahogy ezt el is vártuk tőlük! Radulescu szenzácíósan védte a kapunkat az első félidőben, majd az újonc Sólyom Gabi jött őrizni a hálonkat, sikeresen. Kitti a délutáni mérkőzésen kapott szerepet! Nem hagytuk, hogy vezessen a győri csapat, mindig 1-2 góllal elöttük jártunk. 29-22- re megvertük a Győrt délelőtt.

Lala: 4 Meli: 4 Detti: 3 Reni: 3 Baba: 2 Ritus: 2 Ivett: 1 Piga: 1 Lovi: 1 Svetlana: 1 Őri Adrienn: 6

Délután már összeszedte magát egy picit a Győr, mert az elején ők mentek pár góllal, de ezt nem hagytuk sokáig, mert a mi lányaink is beindultak. Kitti lépett pályára és egymás után fogta meg a labdákat, a győriek hiába próbálkoztak. Reni szenzációsan játszott, nagy kár, hogy eddig csak a kispadon láthattuk...
Lala bombái szétszagatták a győriek kapuját. 27-24 lett a végeredmény, így összesítésben 2-1 a Dunaferrnek!

Detti: 3 Reni: 4 Lala: 4 Meli: 2 Baba: 3 Angi: 2 Lovi: 2 Ivett: 1 Ritus: 1 Svetlana: 4 Őri Adrienn: 1

Szép volt Csajok, csak így tovább!



Első edzőmérkőzés Győr- DUNAFERR 24-22 (13-11)
2006.07.30. 12:52

Lesz ez még így se!

Bemutatkozott piros-fehér színekben Laluska Eszter, Őri Adrienn, Paula Radulescu és a szülés után visszatérő Pigniczki Krisztina is. És végre Ivettet is láthattuk robogni a pályán! Svetlana Obucina kisebb sérülése miatt nem lépett pályára, Ferling Bernadett pedig a Válogatottal edzett. A győri csaptból Görbicz, Vérten, Kovacsicz, Bódi, Hornyák és Mörtel hiányzott. Az első félidőben remekül szerepelt Dunaújváros csapata, a félidőt 13-11-es vereséggel zártuk. Az első játékrészben Paula Radulescu védte a hálónkat, remekül teljesített . A következő félídőben Ira védett.Sajnos Kitti nem lépett pályára. Biztos jó oka volt rá Kovács Péternek, hogy nem küldte be védeni. Reni szenzációsan játszott, remélem így is folytatja a továbbiakban! 6 gólt lőtt Győrnek! A mérkőzésen pályára lépett a Dunaferr-től érkezett Radulovics Bojana.pont

Meli: 4 Lala: 2 Őri Adrienn: 3 Reni: 6 Ritus: 2 Lovi: 2 Baba: 1 Ivett: 2

 


MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!